Mit akar az Ennahda?– szólások és elszólások Tunéziában

Tunézia, Tunisz – Megakadtak a koalíciós tárgyalások Tunéziában, azt követően, hogy a leendő miniszterelnök az iszlám állam eljöveteléről beszélt egy pártrendezvényen, a hívei előtt. A választásosokon győztes Ennahda párt próbálta enyhíteni a kijelentés következményeit, úgy tűnik, eddig nem túl sikeresen.

 

 Tunéziában a választások és az új alkotmány egyik tétje, hogy az ország megőrzi-e nyugatos, világi berendezkedését vagy iszlamizálódik. Az Ennahda is igen óvatos volt eddig, bár kétségtelen jeleit adta, hogy nem szimpatizál az elmúlt évtizedekben meghonosodott világias rendszerrel.. A napokban azonban a korábbinál erősebb kijelentést tett a párt második embere, a leendő miniszterelnök. Hamadi Jebali egy sousse-i pártgyűlésen azt mondta, hogy „ha Isten is úgy akarja, akkor a hatodik Kalifátusban vagyunk”. A kijelentés hamar felkerült az internetre, és nagyon sok tunéziaiban félelmet keltett. Amire Jebali hivatkozik, azt észak-Afrikában csak a szalafisták (szélsőséges iszlamisták) szokták nyilvánosan emlegetni. Ez egy olyan államberendezkedési forma, amelyben a világi hatalom forrása maga Allah. A legfőbb hatalom a papság vagy az egyházi hatalommal is rendelkező uralkodó kezében van, az egyházi és állami intézmények nem különülnek el egymástól.

 Az Ennahda azonnal megpróbálta csillapítani a felkorbácsolt kedélyeket, ám egyelőre sikertelenül, ugyanis az egyébként is döcögve haladó koalíciós tárgyalások megakadtak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez