Az ellenzék rohanna a forradalomba Szudánban

Szudán, Kartúm – Hassan al-Turabi ellenzéki vezető azt mondta, hogy Szudán lesz az „Arab tavasz” következő állomása és hamarosan népfelkelés fog kitörni Omar al Bashir és rezsimje ellen. Az ellenzéki vezető szerint az ország vezetése tehetetlen, nem képes talpra állítani a gazdaságot, a lázadó szervezeteket pedig nem tudja térdre kényszeríteni.

 

 Egyre nagyobb az elégedetlenség és a feszültség Szudánban. Dél-Szudán kiválása után az ország elveszítette olajmezőinek jelentős részét. A gazdaság azóta romokban hever és az élelmiszerárak is az egekbe szöktek, ráadásul az infláció is nőtt. A kormányellenes tüntetések is megszaporodtak, emellett az ország vezetése folyamatosan nyomás alatt tartja az ellenzéket. A Népi Kongresszus Párt vezetője Hassan al-Turabi szerint a szudáni nép hamarosan fel fog lázadni és forradalmat fog kirobbantani. Az ellenzéki vezető elmondta, abban reménykedik, hogy a forradalom békés úton buktatja meg Omar al Bashir elnököt és rezsimjét. Tarubi szerint az ország problémáinak a kezelésére egyetlen gyógyír van: Bashir eltávolítása a hatalomból. Szerinte a háborús bűnökkel vádolt elnök politikai értelemben már megbukott.

Hassan al-Turabi az egyik legismertebb ellenzéki politikus Szudánban, 1989-ben még segített Bashir elnöknek, hogy az magához ragadja a hatalmat. A jó viszony korán megromlott és Turabi ellenzékbe vonult. A szudáni biztonsági erők azóta többször is letartóztatták.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez