Török-katari szövetség az Iszlám Állam ellen

Ankarában járt Katar emírje, bár a látogatást hivatalosan nem jelentették be és nem is erősítették meg. A két állam katonai együttműködési szerződést kötött az Iszlám Állam ellen, mely Szíria és Irak egy részén uralkodik.

Törökország és Katar korábban támogatta azokat a szunnita milíciákat, melyek megpróbálták megdönteni Asszad elnök rendszerét Szíriában. Sokan Katart vádolták azzal, hogy pénzzel és fegyverrel támogatta azokat a dzsihád harcosokat is, akik aztán tavaly júniusban kikiáltották a Kalifátust Szíria és Irak egyes részein. Obama amerikai elnök nagykoalíciót szervezett az Iszlám állam ellen, de eddig Törökország és Katar lelkesedése mérsékelt volt ebben az ügyben annak ellenére, hogy mindkét állam az USA szövetségese.

Törökország és Katar katonai szerződése most sem terjed ki arra, hogy háború esetén automatikusan segítik egymást. Sőt azt sem tartalmazza, hogy a két állam hírszerzése kicseréli az információkat, pedig ez nagyon hasznos lenne az Iszlám Állam elleni küzdelem során. Magát a szerződést is csak amerikai nyomásra kötötték meg. John Allen amerikai tábornok, a Centcom parancsnoka hamarosan Ankarában tárgyal majd a török katonai vezetőkkel. Törökország hadserege messze a legerősebb a térségben, és a Centcom (központi parancsnokság) van megbízva azzal, hogy katonai győzelmet arasson az Iszlám Állam felett Irakban és Szíriában.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez