Kis hercegnők és zakós kisfiúk – megkezdték a gyógyítást Ugandában a magyar orvosok

3. nap.

Ma nagy mozgás volt a HTCC-ben. Hajnalban ketten mentek, ketten jöttek. A távozók és az érkezők mozgatásának terhe Balázsé, aki fél 6-ra ért haza az érkezőkkel. Mivel ő vitt minket Mbaléba, ami körülbelül  200 kilométer “isteni utakon” (mindenki imádkozik, hogy odaérjen épségben), meg kellett várnunk, hogy Balázs kialudja magát.

Ebéd után elindultunk Mbaléba. Megálltunk a babnkban, hogy pénzt váltsunk. Amíg Balázs ezt intézte, addig mi, a misszió tagjai egy közeli piacon nézelődtünk. Úgy döntöttünk, hogy az utolsó pillanatban beszerzünk néhány szükséges ruhadarabot a kézműves piacon. A lányok természetesen a ruhákat, a fiúk az ajándékokat és a lányokat nézték. A temérdek, szaruból, bőrből, fából és növényekből készült hasznos és kevésbe hasznos tárgy tanulmányozása közben a csapat egy része felfedezett a bódék mögött egy nagyobb konténer méretű, kopott parkettás, tükrös termet, ahol egy kortárs jazz – hiphop tánccsoport tartotta az edzését. Szürreális élmény volt belecsöppenni Afrika közepén egy olyan próbába, amilyent akár Nyugat-Európa bármelyik tánctermében láthattunk volna. Talán közhelyesen hangzik, de ahogy kis csapatunk táncos lábú tagjai beszélgetésbe elegyedtek a fiatalokkal, bebizonyosodott, hogy a tánc és a zene világokat köt össze.

A kis kitérő után folytattuk utunkat Mbale felé. A viszonylag gazdagabb, beépített területeket tea-, banán- és kávéföldek váltották fel, a települések pedig egyre egyszerűbb képet mutattak. Azonban attól függetlenül, hogy merre haladt utunk, a nyüzsgő élettel teli Afrika  még sötétedéskor is megmutatta az arcát; a vörös poros utcákon jöttek-mentek az emberek. Az első megállónk egy igazi esőerdő volt, és csak azért álltunk meg, hogy IGAZI esőerdei levegőt szívhassunk. Az utat még megszakítottuk Jinjában is, hogy egyik fontos küldetésünket teljesíthessük: átadtunk Ericnek, a jinjai ifjú banántermesztőnek egy ajándékot, melyet magyar pártfogója küldött neki. Eric nagyon örült új tabletjének, hiszen a kamera segítségével személyesebbé tehetik majd a beszélgetéseiket.

Közel éjfél múlt már, mire Mbaléba értünk, ahol Rose nővér, Szilazs és egy terített asztal fogadott bennünket. A kellemes vacsora után reményekkel telve hajtottunk álomra fejünket a saját szobáinkban.

4. nap

Ma végre elkezdhettük a munkát. Reggeli után elmentünk a közeli, 6 kilométerre lévő rendelőbe, ahol sok beteg, 3 doktor és 5 asszisztens fogadott minket. Egy gyors bemutatkozás és körbejárás után elkezdtük a munkát. Az egyik rendelőben Kriszti és Dóri,  a másikban Gyuri rendelt. Karina némi adminisztratív munka után segített az orvosoknak: vizet vitt a betegeknek, kötszert, kesztyűt biztosított, tolmácsolt stb. Krisztinek ma főleg nőgyógyászati betegek jutottak, illetve gyomorpanaszos  páciensek. Dóri derekasan küzdött a derékfájósokkal. Gyuri főleg gyerekeket gyógyított, és sebészkedett egy kicsit. Hazaérkezve egy levezető beszélgetés, bőséges fejlámpás estebéd, szúnyog- és bogárhajkurászás után elégedetten tértünk nyugovóra.

5. nap

A mai nap zivatarra ébredtünk (itt éppen esős évszak van!), szerencsére mire kiestünk az ágyunkból, már kieste magát a trópusi eső.  A háziak finom reggelivel vártak ma is, ami után vidáman mentünk dolgozni.  Ma korábban kezdtünk, talán ezért is meglepően kevés beteg jelentkezett a rendelés elején.  Persze, ahogy aztán melegedett az idő, szépen gyűltek a  páciensek, mint lepkék a virágra. Virágnyelven ez azt jelenti, hogy a “jó illatunk” (jó hírünk) több beteget vonzott ma a kórházba, mint tegnap.  Próbaképpen kicsit  átszerveztük a rendelést: Dóri külön foglalkozott a mozgásszervi betegekkel. Persze kijutott neki egy-egy hasfájós és egyéb belgyógyászati panaszos, akiket rendre átküldött a többiekhez. Kriszta ma többet babázott a kelleténél, bár nagyon élvezte, ha egy-egy páciense békésen szunyókált vizsgálat közben.

Gyuri doki ma felcsapott sebésznek és nem jött zavarba a szike hiányától. Az egyik kézsérült kezéből komoly mennyiségű gennyet sikerült lebocsátani, amitől Zsolti, a fotósunk sápadtan menekült ki a helyiségből. Karina azonban készségesen fogta a beteg kezét, segített a művelet elvégzésében, és a kötözésben is. A betegnek ugyan nagy fájdalmai voltak ezalatt, de hosszútávon javítottunk az állapotán. Alkalmaztunk ma egy “klasszikus” cukros kötözést is. A páciens nem hitte el, hogy cukrot fogunk a kezére tenni, hogy az kiszívja sebéből a váladékokat.

A mai nap legérdekesebb betege egy egyhónapos csecsemő volt, akit jól szituált 19 éves anyukája hozott el hozzánk téli overálban. A babának semmi komoly baja nem volt, de nagy esemény az  anyukájának, hogy egy muzungu (fehér) orvos vizsgálta meg. Több anyuka is szépen felöltöztette gyermekét a “nagy eseményre”. Találkoztunk kis hercegnőkkel, zakós kisfiúval, mindannyian nagyon megilletődve jöttek be hozzánk. Balázs ezalatt a gyógyszerekből tankolt fel a betegeinknek. Ma este 6 óra után végeztünk az utolsó beteggel, és 7 után nem sokkal már itthonról néztük a bontakozó zivatar villámait. Vacsora és jó kis zuhany után eltettük magunkat másnapra.

Az első részt itt olvashatják. Az indulásról szóló beszámolót pedig itt.