Miből lesz 300 ezer munkahely Tunéziában?

Tunézia, Tunisz – A munkanélküliség jelentős csökkentését ígérte 2012 végéig a tunéziai államfő. A beszédében részleteket nem árult el. Pontosan nem ismert továbbra sem, miből lesz ennyi munkahely rövid idő alatt, de néhány stratégiai lépésről beszámolt a miniszterelnök, Mohamed Ghannouchi.

A terv nem új keletű, még tavaly fogadták, közölte a kormányfő. Igaz, a hat évre szétosztott programot most a leggyorsabban el kell kezdeni. A fejlesztési terv 7 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A miniszterelnök elmondta, hogy a munkahelyek többségét nem közvetlenül a kormány fogja létesíteni. Az igazgatás fő feladata annak a gazdasági, financiális és adó környezetnek a megteremtése, amely indukálni fogja a munkahelyteremtést. Elsősorban a fiatal, magasan képzett munkaerőnek akarnak munkát adni, ehhez az államnak 4 milliárd tunéziai dínáros befektetést kell megtennie. Emellett lendületet akarnak adni a magán befektetéseknek is. Az új befektetések 10 éves adó- és járulékmentességet élveznek. A miniszterelnök szerint ezekhez a kedvezményekhez megvan a pénzügyi mozgásterük is, mert az államháztartási hiány mindössze a GDP 3 százaléka, és a külső adósságállomány is jobban alakul a vártnál. Végezetül Mohamed Ghannouchi annak a várakozásnak is hangot adott, hogy a munkahelyek bővülése növeli az emberek vásárló erejét, amely a fogyasztás bővüléséhez vezet, ez pedig katalizátorként hat a belső piac fejlődésére.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez