Halálketrec: így képzik az új gyilkosokat

Bezárják egy hatalmas vasketrecbe, aztán arra kényszerítik őket, hogy harcoljanak egymással. Vagy éppen botokat törnek szét rajtuk. Csempéket is szét kell verniük a fejükkel. Tizenéves utánpótlását képezi az Iszlám Állam. Az új gyilkosokat, akiknek ellopta a gyerekkorát.

Mindezt a legújabb, 7 perces ISIS videóból tudhatjuk meg. A közösségi oldalakra kitett propagandaanyagon sokkolóan fiatal fiúk szerepelnek. Vannak olyan jelenetek is, amikor egy hevenyészett alagútban kell kúszniuk, miközben az iszlamista harcosok éles lövéseket adnak le a fejük fölött.

Szakértők szerint a videót az ISIS egyik iraki kiképzőtáborában vehették föl. Célja a toborzás, még több fiatal külföldi megnyerése a dzsihádnak – mondta a Sunday People brit lapnak a Buckingham Egyetem biztonsági és hírszerzési tanulmányok központjának vezetője. Anthony Glees professzor szerint az anyák a fő célcsoport, akik azt gondolják, hogy a fiacskájuk vagy egy rakás kudarc lesz odahaza, Európában, vagy férfit (értsd: harcost) faragnak belőle az ISIS-ben. A brutalitás dicsőítése a film, amely a szülők mellett magukat a gyerekeket is meg akarja nyerni.

A terrorszervezet gyakran hoz nyilvánosságra kiképző videókat: ezeken fiatal harcosairól a kalifátus kölykeiként beszél. De mártírként is sokszor mutatja őket, amint meghalnak a csatamezőn, vagy agymosás után és a félelem ellen nem kevés droggal az ereikben öngyilkos merénylőkként röpítik a levegőbe magukat (is). Mert elhitették velük, hogy ez nagy megtiszteltetés és dicsőség.

A táborok iszlamista iskoláiban átprogramozott agyú fiatalok a leginkább akkor hasznosak az ISIS-nek, ha éppen egy állandó támadás alatt álló területen akarja megszilárdítani a hatalmát. Ezt már egy másik, terrorizmust kutató szakértő mondja a Mail Online-nak. Steve Emerson szerint a terrorszervezet fanatizmusának belesulykolása a gyerekekbe új ISIS-hívők, végső soron új iszlamista harcosok új generációját hozza létre. Így építik a kalifátust az Iszlám Államnál. A cél úgy átrendezni a társadalmat, hogy a szemétgyűjtéstől a tanításig mindent az egységes, minden részletre kiterjdő iszlamista rendszer uraljon.    .

(Visited 10 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez