Ez a brit tini lesz az új Pókember

19 éves, és készen áll arra, hogy megtanulja: a nagy hatalom nagy felelősséggel jár. Tom Holland lesz az új Pókember.

A reménybeli kasszasikert 2017-ben tűzik majd műsorukra a mozik. A casting még csak most ért véget, és most hozták nyilvánosságra, hogy ki lesz a következő Peter Parker, vagyis Pókember.

A 19 éves Tom Hollandot eddig leginkább a londoni színházlátogatók ismerhették. A West Enden a Billy Elliot színpadi változatában játszotta a főszerepet, de nemrégiben feltűnt a tévéképernyőkön is, az Angliában népszerű Wolf Hall sorozatban.

A Sony Motion Pictures elnöke, Tom Tothman azt mondja: rengeteg remek fiatal színészt néztek meg, de Tom Holland egészen különleges volt a filmvásznon, átütő sikert ígér.

Néhány Pókember-rajongó annak adott hangot a Twitteren, hogy szerintük Tom túl fiatal a szerepre. Mások azon siránkoztak, hogy nem fekete színész alakítja majd Peter Parkert.

A képregények népszerű szuperhőséről több kasszasikert is forgattak az elmúlt 15 évben. A 2002 és 2007 között készült trilógiában Tobey Maguire volt a főszereplő, míg A csodálatos Pókember két részében Andrew Garfield játszotta  a főhőst.

Fotó: Youtube. Tom Holland

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez