Intim dzsihád: a burkába burkolt prostitúció

Nyugat-Európában és Közép-Ázsiában is egyre több nő hagyja hátra mindenét az Iszlám Állam kedvéért. Kampányba kezdett az üzbég televízió. Felvilágosítanak, mire is kellenek a nők a terrorista harcosoknak.

A csatornák vezetői feladatul kapták, hogy foglalkozzanak a hazájukat Szíriáért elhagyó nők témájával, azaz az intim dzsiháddal – tájékoztatta az üzbég állami televízió egyik munkatársa a Szabad Európa Rádió üzbég kiadását.

Már három üzbég csatorna is szentelt egyórás műsort a problémának az elmúlt héten. Az adásokban iszlám szakértők és jelenleg Szíriában tartózkodó nők beszélnek arról, hogy valójában szexrabszolgának használják őket a dzsihádista terroristák.

„Hibát követtem el, mentsenek ki innen” – nyilatkozta az egyik érintett a szombati tv-műsorban. Elmondta, hogy egyszerűen képtelenek haza jutni. Más nők arról pedig arról számoltak be, hogyan hálózták be őket a világhálón keresztül, és hogy a Szíriába érkező házas asszonyokat is odaadják „feleségnek” a harcosoknak.

Hány nő is csatlakozott már az Iszlám Államhoz Szíriában és Irakban, pontosan nem lehet tudni. A közép-ázsiai államok közül a kirgiz és a tádzsik kormány is jelezte már, hogy egyre többen vannak. Hasonlóan növekvő tendencia jellemző az olyan nagy iszlám kisebbségek lakta nyugat-európai országokban, mint Nagy-Britannia, Franciaország, vagy Németország.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez