Letartóztatási hullám Tunéziában. Háttéremberek

Egy támadó volt Tunéziában pénteken, de a háttérben sokan állhattak: azok, akik fegyvert adtak neki, helyismeretet, vagy megtervezték az útját a szállodai strandra. Az első csoportot őrizetbe vették – közölte a belügyminiszter.

Három európai belügyminiszter, a brit, a német és a francia helyezett ma el virágokat a pénteki, szúszai (Sousse) terrortámadás helyszínén. A 38 lemészárolt emberből 30 Nagy-Britanniából érkezett a tunéziai üdülőhelyre – közölte a BBC. A tunéziai belügyek irányítója, Mohamed Gharsalli azt mondta kollégáinak: ezer katonát telepítenek a tengerpart nyaralótelepeire, hogy védjék a turistákat.

Arról is beszámolt, hogy “jelentős számú ember tartóztattak le abból a hálózatból, amelyik a terrorista bűnöző mögött állt”, de számokat nem mondott.  Azt viszont elárulta, hogy az őrizetbe vettek fegyverrel, logisztikai ismeretekkel támogatták a lövöldöző diákot, Seifeddine Rezguit. Az Iszlám Állam azt állítja, hogy ő volt a háttérben.

Rezgui vagy jetskivel, vagy motorcsónakkal érkezett a strandra, pénteken dél körül. A fürdőzőkre és a napozókra kezdett lőni, aztán belépett az Imperial Marhaba szállodába, és ott folytatta az ámokfutást. Amikor megpróbált kijutni a hotelből, akkor lőtték le a rendőrök.

Most nem csak a strandokra telepítenek katonákat, a történelmi helyeket is tartalékosok vigyázzák majd. A héten bezárnak 80 mecsetet, a kormányfő szerint azokat, amelyek “mérget terjesztenek”. Tunézia gazdasága főként a turizmusra támaszkodik, a kormánynak nagyon fontos, hogy olyan intézkedéseket tudjon felmutatni, amelyek megnyugtathatják a turistákat.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez