Van ahol csak időből van kevés – irigykedhetünk

Időhiányban szenved az ausztrálok jelentős része – derült ki abból az életmódkutatásból, amelynek eredményeit hétfőn tette közzé az Ausztrál Statisztikai Hivatal (ABS).

Az ABS 2014-es adatai szerint a lakosság 40,5 százaléka panaszkodott a folytonos rohanásra, míg csupán a népesség alig negyede (24,6 százaléka) vallott arról, hogy sohasem, vagy csak nagyon ritkán kell sietnie. Az örökös időhiány is közrejátszhat abban, hogy 2010 óta 3 százalékkal csökkent a családtagok és a barátok kapcsolattartásában a személyes találkozások arány. Az ausztrálok legtöbbször telefon, szöveges üzenetváltás vagy a Skype segítségével tartják a kapcsolatot.

Először lett kevesebb az önkéntes munkát végzők aránya

Az életmódkutatások húszéves történetében a 2010–2014-es időszakban csökkent először (36 százalékról 31-re) az önkéntes munkát végzők aránya. A vizsgált időszakban 4 százalékkal kevesebben sportoltak: míg 2010-ben arányuk elérte a 74 százalékot, 2014-ben már csupán 70 százalékot tett ki.

Az ABS adatai szerint kevesebben vesznek részt a helyi közösségek életében: a 2010–2014-es periódusban 19 százalékról 14 százalékra csökkent a civil szervezetek és politikai pártok tevékenységében részt vevő ausztrálok száma.

(Fotó:Pixabay)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez