Rajtaütés: Megölték a Muzulmán Testvériség kilenc tagját Kairóban

Az áldozatok között van Nasser al-Houfi is, aki a Muzulmán Testvériség egyik magas rangú vezetője volt.

Az egyiptomi hatóságok azt közölték, hogy az akciót az Október 6 negyedben hajtották végre. A két éve még kormányon lévő, ám azóta trrorszervezetnek nyilvánított és betiltott Muzulmán Testvériségnek állítólag abban a lakásban volt most a főhadiszállása, amelyiken a biztonsági erők rajtaütöttek. A belügyminisztérium azt közölte: gyilkosságért, erőszakos rendbontásért és terrorizmusért körözték a szervezet prominens tagjait. A kilenc ember állítólag egy tanácskozásra gyűlt össze, és erről fülest kaptak a hatóságok. Amikor a rendőrök rajtuk ütöttek, akkor tüzet nyitottak, és heves tűzpárbaj robbant ki, és a rendőrök mindegyik terroristát lelőtték – közölte az állami média.

A Muzulmán Testvériség szóvivője, Mohamed Montase ugyanakkor tagadja, hogy fegyver lett volna náluk, szerinte a rendőrök hidegvérrel gyilkolták le a kilenc embert. Az áldozatok között van Nasser al-Houfi is, aki a Muzulmán Testvériség egyik magas rangú vezetője volt, és korábban parlamenti képviselőként is tevékenykedett, amíg az egyiptomi hadsereg nem buktatta meg Mohammed Murszit 2013-ban.

Tegnap hajnalban a Sínai félszigeten hajtott végre a hadsereg támadást az iszlamisták ellen, válaszul azok támadásaira. Az akcióban F16-os vadászgépek is részt vettek. A hivatalos közlemény szerint száz terroristával végeztek, 17 katona is meghalt és 13 megsebesült. A Sínai félszigeten az ISIS-nek hűséget esküdött Ansar Bait Al-Maqdis hajt végre rendszeresen támadásokat katonák és rendőrök ellen 2013 augusztusa óta, amikor a hadsereg elmozdította Morszi elnököt a hatalomból. A merényletekben katonák és rendőrök százait ölték meg. Kedden két kisgyerek is meghalt, amikor rakétatalálat érte az otthonukat .A Sínain tapasztalható erőszak nyomán Ibrahim Mehleb kormányfő azt mondta: Egyiptom hivatalosan hadiállapotban van.

 

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez