Pierce Brosnan: miért ne lehetne fekete vagy meleg a következő 007-es?

A veterán James Bond egy férfimagazinnak nyilatkozott. Pontosabban felelt arra a kérdésre, hogy el tudna-e képzelni egy olyan 007-es ügynököt, aki nem a nőkért van oda.

Miért ne? – fellte a kérdésre Pierce Brosnan, de aztán hozzátette: azt viszont nem tudja elképzelni, hogy Barbara Broccoli producer ezt megengedné. Bár kétségkívül érdekes lenne.

“Kezdjük inkább azzal, hogy egy nagy fekete színész játsza el a szerepet. Idris Albának például megvan az ehhez szükséges teste és karizmája” – mondta a Details magazinnak. Ezzel tulajdonképpen majdnem nyitott kapukat dönget az ír színész, hisz a 42 éves Albára már sokan tekintenek a James Bondot 10 éve megformáló Danial Craig utódaként.

Brosnan megjegyzése tulajdonképpen válasz egy másik egykori Bond, Roger Moore néhány hónappal ezelőtti nyilatkozatára. Őrá azért szállt rá a közösségi média, mert némiképp rasszistának találta egy megjegyzését. Nevezetesen azt, hogy “jóllehet Bondot játszotta már egy skót, egy walesi, egy ír, én mégis úgy gondolom, hogy angol-angolnak kell lennie. Érdekes ötlet, de nem reális.” Ez utóbbi mondat arra vonatkozott, hogy Elba eljátszhatná-e a 007-est. Bár a 83 éves Moore szerint, aki 1973 és 1985 között hét Bond-filmet forgatott, ez nem egészen így történt, és a Paris Match kiforgatta a szavait.

Ian Fleming eredeti Bond-regényeiben a főhős skót apa és svájci anya fia, és gyermekkora nagy részét Anglián kívül töltötte. 11 évesen elárvult őfelsége majdani fiktív titkosügynöke, és nagynénje viselt rá gondot, Edinburgh-ban járatta iskolába.

Idris Elba egyébként Londonban született, édesapja Sierra Leone-i, édesanyja ghanai. Eddigi leghíresebb szerepe Nelson Mandela megformázása volt, a 2013-as Mandela: Hosszú út a szabadságig című filmben.

idris_elba_66360

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez