Egy szelet Madagaszkár az Inforádióban

Mint arról már korábban olvashattok, ezúttal Szabó Nóra világutazó volt Dr. Kiss Róbert Richard műsorvezető vendége az Inforádió Világszám című magazinjában.

Közel két hónapot töltött Madagaszkáron a fiatal magyar lány és élményeit a hallgatókkal is megosztotta.

Madagaszkáron még mindig komoly jelentőséget szentelnek a különböző hagyományoknak és szokásoknak. A szigetországot a világ 4. legnagyobb szigeteként tartják számon és több mint 20 millió lakosa van az országnak.

Érdekesség, hogy rengeteg nyelvjárás él Madagaszkáron. Nóra miután elsajátított néhány idegenszót, majd délebbre utazott, nem is igazán értette, hogy mit beszélnek a helyiek. A francia nyelvet azonban a legtöbben megértik, hiszen korábban francia gyarmat is volt a szigetország.

A legtöbb turista Franciaországból, Olaszországból és Amerikából érkezik hozzájuk. Nagyon erős a mezőgazdaságuk és a textil iparuk, de rengetegen foglalkoznak halászattal és bányászattal.

Az utak nem a legjobbak, ahogyan a közlekedési eszközök sem. A legtöbben az úgynevezett bozótbusszokkal járnak, amiket azért így neveztek el, mert a legtöbb bozótnál megállnak. Nórának is volt ezzel egy kalandos élménye. Egyik utazásuk során leszakadt a csuklóajtó a buszról, és a négy órás utazás alatt az tartotta az ajtót, aki felengedte az utasokat. Egyébként az ablakon is már csak egy nejlonzacskó volt üveg helyett. A buszok annyira rosszak, hogy az egy órás útból is négy órás út kerekedik.

Az is kiderült, hogy bár a rendőrök komolyan veszik a munkájukat, néha őket is le lehet kenyerezni egy kis csúsztató pénzel.

A malagaszi emberek rizsát esznek éjjel-nappal, néha feldobva némi zöldséggel vagy gyümölccsel feltéve, ha terem a közelben. Nóra vegetáriánus,így két és fél hónapon keresztül mást sem evett csak rizst, de hozzátette azt is, hogy egy ideig most biztos hanyagolni fogja ezt az ételt.

Tengerparti turizmus Madagaszkáron is van. Sőt, vannak időszakok, amikor a turisták megtekinthetik a bálnák szerelmeskedését, ilyenkor énekelnek egymásnak és a hím bálnák a magasba ugranak a vízből, hogy ezzel tetszelegjenek, a kiszemelt nősténynek.

Korábban az AHU is sokat tevékenykedett Madagaszkáron, hiszen a VII. Orvosi Misszió arrafelé vette az irányt. Az önkéntes orvosok rengeteget segítettek a rászorulókon, mindezt 150 km-re a fővárostól, Anstirabe városában.

Fotó: Wikipedia

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez