Hétköznapi csoda Szíriában

Aleppóban rakétatámadásban megsebesült egy terhes nő. Mint később kiderült, a magzat is a méhében.

Császármetszéssel segített a világra egy kislányt a szíriai Aleppóban egy orvoscsapat. Az édesanyát egy srapnel sebesítette meg. Amikor felvágták a hasát, és kivették a babát, a csecsemőt újra kellett éleszteni. A szeme mellett az arcába fúródott egy fémdarab. Az orvosok elszántan dörzsölgették a kicsi testet és tisztogatták a légutakat, míg a baba lélegezni nem kezdett.

Percekkel később teli tüdőből felsírt a kislány, miután kioperálták a fejéből a fémdarabot. Ujjnyi seb maradt utána. Megmosdatták, nagy, zöld plédbe csavarták, aztán az édesanyját is ellátták. Most már mindketten jól vannak, és az is kiderült, hogy az asszony három másik gyermeke is túlélte a támadást. Így néz ki ma a csoda Aleppóban, Szíria legnagyobb városában, amelynek egy része a kormányhadsereg, a másik a felkelők, a harmadik pedig a kurdok ellenőrzése alatt áll.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez