Robbantások Ankarában, több mint 80 halott a békemeneten

Két robbantás volt a török fővárosban egy békemeneten, ottani idő szerint délben: több mint 80 ember halt meg a kettős merényletben. A sebesültek száma meghaladja a 160-at.

A tüntetők azt követelték, hogy legyen már vége az erőszaknak a kurd szeparatista szervezet, a PKK (Kurd Munkapárt) és az állam között az ország délkeleti részén. Ankara főpályaudvarának közelében gyülekeztek, amikor a robbantások történtek. A közösségi médiában közzétett fotókon sok holttest hever.

Ahmet Davutoglu miniszterelnököt a belügyminiszter és az egészségügyi tárca vezetője tájékoztatta a történtekről, a hatóságok most vizsgálják, hogy öngyilkos merényletek történtek-e, és kik lehettek a támadók. A kormány terrorakcióról beszél.

A “békéért és demokráciáért” meghirdetett felvonulás fő szervezője a kurdbarát HDP (Demokratikus Néppárt) volt, amely a legutóbbi választásokon, most júniusban jutott be a török parlamentbe. A párt Twitteren arról számolt be, hogy a rendőrök rátámadtak azokra, akik a sérülteket próbálták elvinni a helyszínről. A HDP egy felvonulását júniusban már érte bombatámadás, a választások előtt. Törökország a jövő hónapban újra választ, a BBC tudósítója szerint sokan tartottak már egy újabb merénylettől.

Fotó: DHA

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez