Bevándorló 50 felett? – Tessék szépen hazamenni

Kuvait úgy döntött, nincs szüksége 50 feletti vendégmunkásokra. Azok, akik elérik ezt a – meglehetősen alacsonyan meghúzott – nyugdíjkorhatárt, hazakényszerülnek.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy Kuvait senkinek, aki ott dolgozik, nem lesz a “hazája”. Ugyan jól lehet keresni – persze bizonyos végzettség felett – az ott dolgozóknak, a Kuvaitban töltött idő azonban behatárolt. Akinek lejár az ideje – annak haza kell térnie. Korábban ezt a hatóságok elég lazán vették, most azonban a csökkenő olajárak még a szupergazdag országokat is kicsit szigorúbb gazdálkodásra késztetik. Kuvait nemrég csapott le azokra, akik már évek óta veszik fel a fizetéseiket úgy az államhivatalokban, hogy közben be sem járnak.  Most pedig igyekeznek visszaszorítani a bevándorlók arányát – és a piaci szférába terelni a kuvaiti állampolgárokat, amihez eddig nem sok kedvük volt. Azt már korábban bejelentették, hogy mindenkit kiutasítanak, akinek lejárt a munkavállalási engedélye. Most ennél tovább szeretnének menni – mindenkit elküldenének, aki elmúlt 50.

A kötelező korai nyugdíj persze nem mindenkinek tetszik – vannak, akik komolyan aggódnak, hogy mit tesznek majd, ha – még életerős, de már nem fiatal emberként – új életet kell majd kezdeniük otthon. Hiszen a legtöbben úgy tervezték – erről meséltek nekünk az ott dolgozó magyarok is -, hogy majd, amikor valóban megöregednek, hazatérnek, vesznek egy kis házat kuvaiti keresményükből, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ebbe rondít mos bele a kuvaiti kormány kezdeményezése – amelynek nem titkolt célja, hogy az így megüresedő helyeket kuvaiti állampolgárokkal töltsék fel.

Vannak azért, akik nem aggódnak. Egy – nevét nem vállaló – 53 éves, az egyik kuvaiti minisztériumban dolgozó egyiptomi tisztségviselő szerint a terv egyszerűen megvalósíthatatlan – nincs elég kuvaiti állampolgárságú szakember ezekre a posztokra. Amúgy is – szerinte – a hatóságok az ilyen kampányokat általában meghirdetik, de nem hajtják végre. Erről számoltak be kint dolgozó magyarok is – szerintük azok, akik nem az állami szférában  dolgoznak, és munkaerejükre valóban szüksége van cégnek, meg fogják úszni a kötelező nyugdíjat.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez