13 szíriai, akik nélkül kicsit más lenne Amerika

Mostanában, ha Szíriáról esik szó, mi az, ami elsőként beugrik bárkinek? Polgárháború, ISIS, menekültek. Meg Donald Trump, aki kitiltana minden muszlimot Amerikából, vagy Jerry Lewis, aki azt mondta, hogy a menekültek maradjanak a pokolban, ahol vannak. Most mutatunk néhány olyan ismert embert, akik így-úgy Szíriából indultak el Amerikába.

Van, aki maga érkezett  Szíriából Amerikába, másoknak a szülei-nagyszülei vándoroltak ki. Ami közös bennük, az, hogy mind nyomot hagytak valamilyen módon az országon.

Steve Jobs

jobes

Már iPhone-megszállottságunkat is egy szíriai származású amerikai számlájára írhatjuk. Az Apple-t alapító Steve Jobs egy szíriai migráns és egy német származású amerikai nő gyermeke volt. Az egyetemen ismerkedtek össze, ám a nő szülei ellenezték a kapcsolatot, és amikor teherbe esett, haldokló apja azzal fenyegette, hogy kitagadja, ha hozzámegy gyermeke apjához. A pár így az örökbe adás mellett döntött.

Teri Hatcher

hatcher

A Született feleségek Susan Mayere, a Holnap markában Bond-lánya és a Lois & Clark: Superman legújabb kalandjai Lois Lane-je anyai ágon mondhat magáénak szíriai géneket. A most 51 éves Golden Globe-díjas színésznő íróként is ismert.

Wentworth Miller 

miller

A vonzó, 43 éves színész Michael Scofield szerepében lett híres az amerikai tévéképernyőkön a Fox “A szökés” című sorozatában. Meg nálunk is, amikor az RTL Klub 2006-ban vetíteni kezdte az egyes epizódokat a főszereplésével. Ő is anyai ágon mutathat fel szíriai ősöket.

Paula Abdul

2013 amfAR Inspiration Gala Los Angeles - Red Carpet

Szíriának köszönhetjük az énekesnőt és dalait is. Az édesapja Aleppóban született, aztán Brazíliába vándorolt ki, onnét érkezett az Államokba.

F. Murray Abraham

abr

Az Amadeus Oscar-díjas sztárja, akit a Grand Hotel Budapestben vagy mondjuk a Sebhelyesarcúban is láthattunk, szintén szír migráns gyermeke: édesapja az 1920-as években vándorolt ki Amerikába.

Brandon Saad

saad

A profi jégkorong-ligában a Columbus Blue Jackets mezében jégre lépő, 23 éves játékos Pittsburgh-ben, Pennsylvaniában nőtt fel, de az ő édesapja is Szíriából származik. Saad rendszeresen tartja a kapcsolatot Szíriában maradt rokonaival.

Michael Ansara

ansara

A tévésorozatokból ismert színész egy kis szíriai faluban szültett, 1922-ben. A családja akkor telepedett le az Egyesült Államokban, amikor ő még kisfiú volt. Később játszott a Star Trek, a Buck Rogers vagy a Jeannie, a háziszellem tévésorozatokban. 2013-ban halt meg.

Mona Simpson

simpson

Steve Jobs húga, de saját jogán is ismert: regényíró, esszéíró, a Kaliforniai Egyetem angolprofesszora. Miután a bátyja akkor született, amikor a szüleik még nem házasodtak össze, és a kisfiút örökbe adták, a félig szíriai testvérek csak akkor találkoztak először, amikor Mona Simpson már 25 éves volt.

Kelly Slater

Bondi Beach Surfsho - Day 1

A profi szörfösnek a dédapja vándorolt Szíriából az Államokba. A 43 éves sportoló 11-szer volt világbajnok, 1994 és 98 között megszakítás nélkül ötször egymás után.

Jerry Seinfeld

Jerry Seinfeld

Az amerikai otthonok szinte szerves részének tekinthető népszerű tévékomikusnak az anyai nagyszülei érkeztek Szíriából: Salim és Salha Hosni 1909-ben hagyták ott Amerika kedvéért Aleppót. A komikus édesapját egyébként Kálmán Seifeld-nek hívták, és a mai Ukrajnában született. Csak úgy mondjuk.

Vic Tayback

tayback

Az ő szülei is Aleppóból indultak. Az 1990-ben elhunyt sorozatszínész két Golden Globe-ot mondhatott a magáénak. A legtöbb amerikai az Alice tévésorozatból ismeri.

Shannon Elizabeth

eliz

Az egykori modell, mai színésznő kicsit eltávolodott konzervatív szíriai gyökereitől pikáns szerepeiben, például az Amerikai pitében. Erdetileg Shannon Elizabeth Fadalnak hívták, szíriai származású édesapja után.

Sam Yagan

yagan

Valószínűleg sokkal több lenne a szingli Amerikában nélküle. A szíriai bevándorlók gyermekeként született 38 éves Sam Yagant a TIME magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé is beválasztotta. Ő a Match.com e-randi oldal főnöke, de ott volt a SparkNotes, az eDonkey, az OkCupid és a Tinder alapításánál is.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez