Lehet egy szíriai menekült lányból űrhajós?

Vagy pilóta? Orvos? Rendőr? Amikor még arra sincs esélye, hogy a táborban rendesen járjon iskolába?

Az Albert Einstein által még 1933-ban alapított Nemzetközi Menekültügyi Bizottság sem tudja erre a választ, de úgy döntött: mindent megtesz, hogy lehessen. Mentorprogramot indított hát több más ország után Jordániában is, összehívott jónéhány szíriai lányt a menekülttáborokban, hogy segítsen valóra váltani a “mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre adott válaszaikat. A támogatók segítenek abban, hogy olyan képességeket sajátítsanak el, amelyek szükségesek az álmaik megvalósításához. Amire nagy szükség is van, hisz a bizottság adatai szerint ma 4 millió szíriai gyerek nem jut rendes oktatáshoz. Ami a lányok esetében azt is jelenti, hogy korai házasság, erőszak és kizsákmányolás fenyegetheti őket.

A program része az is, hogy a lányok nemcsak elmondják, mik szeretnének lenni, de a mentorok segítségével be is öltözhetnek annak. Meredith Hutchison fotós két jordániai tábort keresett fel, ahol lencsevégre kapta az álomfoglalkozásukhoz tartozó ruhadarabokban a lányokat.

workingonithaja11

A 12 éves Haja űrhajós szeretne lenni. Azt mondja, azóta, mióta tanultak az iskolában a naprendszerekről. Úgy képzeli el, hogy új dolgokat fedez majd fel az űrben.

maybefinal2

A 10 éves Amani kicsit közelebb maradna a Földhöz: pilótaként. “Amikor kicsi voltam, a bátyám mindig azt mondta, hogy a lányok nem lehetnek pilóták, de én mélyen magamban mindig is tudtam, hogy az szeretnék lenni. Segíteni akarok az embereknek abban, hogy utazzanak, lássák a világot, új helyeket fedezzenek fel.”

malack

“Mindig is rendőrnő akartam lenni, mert a rendőrök nemcsak biztonságot adnak az embereknek, de ők teremtenek igazságot is a társadalomban” – mondja a 16 éves Malack. “Minden nap, miután felkeltem, a nyakamba veszem majd a várost, hogy lássam, hol segíthetek. És ösztönönzni fogom a fiatal lányokat, hogy legyenek ők is rendőrök. Támogatom majd őket abban, hogy álmodják meg a jövőjüket, és azon törjék a fejüket, hogyan győzhetik le az akadályokat.”

slide7_WissamFinal

“Ezen a fotón gyógyszerész vagyok. A szomszédban, otthon, Szíriában volt egy patika. Amikor elkezdődött a háború, gyakran néztem a gyógyszerészt, ahogy a sebesülteken segített. Tudtam, hogy ez egy fontos foglalkozás, és én is ezt szeretném csinálni” – meséli a 15 éves Wissam.

“Amikor a háború kitört, egy évig nem járhattam iskolába, és kezdtem elveszíteni a reményt. Azt gondoltam, az álmom soha nem válhat valóra, pláne nem szíriai menekültként. Amikor csatlakoztam a programhoz, a jövőről beszéltek nekem. Arról, hogyan tűzzünk ki célokat és tervezzük a jövőnket, hogy meg tudjuk valósítani önmagunkat. Egyelőre még nem lehetek gyógyszerész, de megvannak a lépések, amelyeket követnem kell. Kezdem úgy érezni, hogy valóra válthatom az álmomat… a tanulás a legfontosabb dolog az életben, a tudás fegyver.”

lawyer

A 16 éves Nour álma az, hogy ügyvéd legyen. “Azt akarom, hogy legyen vége a nők elleni erőszaknak, a nők képesek legyenek döntéseket hozni a közösségekben, félelem nélkül elmondhassák a vélményüket. Azt szeretném, hogy a társadalom legyen nyitottabb, adjon teret a lányoknak, hogy azzá válhassanak, amivé akarnak. Ezért döntöttem úgy, hogy ügyvéd leszek. Amikor kicsi voltam, anyukám mindig azt mondta, hogy bátor és igazságos vagyok, és nagy ügyvéd lehet belőlem, aki harcol az igazságtalanság ellen.”

6C5A1829-4

A 13 éves Rama azokon akar segíteni, méghozzá orvosként, akiket szenvednek. “Kislányként a szíriai vagy a jordániai utcákon sétálva sok olyan embert láttam, akiket sebesülés vagy betegség gyötört. Mindig is azt akartam, hogy legyen erőm és ügyességem segíteni rajtuk. Mások fájdalmán enyhíteni, ez a legjobb abban, ha valaki orvos. Megkönnyebbülést adni, mosolyt varázsolni az arcukra – ezt szeretném a legjobban.”

A Nemztközi Menekültügyi Bizottság programjáról ITT olvashatnak többet.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez