5 arab nő az európai politikában

Arabok, nők, és önerejükből csináltak politikai karriert – Európában. Van köztük házelnök, miniszter, EP-képviselő és nemzeti parlamenti képviselő. Vannak, akik maguk vándoroltak be a kontinensre, és vannak, akiknek a szülei. Három marokkói, egy palesztin és egy egyiptomi politkusnő, Európában.

Khadija Arib. Az 55 éves, Marokkóban született holland politikusnő  a holland parlament alsóházának elnöke, idén januárban választották meg. 15 éves volt, amikor szüleivel Hollandiába költözött. Az egyetem után tanított és szociális munkás volt, 1998-ban lett parlamenti képviselő a Holland Munkapárt színeiben. Főként a rasszizmus, a diszkrimináció, a nők elleni és a családon belüli erőszak ügyeivel, ifjúságpolitikával foglalkozik.

Khadija-Arib

Najat Vallaud-Belkacem a francia kormány tagjaként több miniszteri posztot is betöltött, 2014 óta az oktatási tárca élén áll. Ő volt az első nő Franciaországban, akit erre a posztra neveztek ki. 1977-ben született Marokkóban, egy kis faluban, 5 éves volt, amikor édesanyjával Franciaországban építőmunkásként dolgozó apjához költözött. Párizsban diplomázott politikai tudományokból, 35 évesen már miniszter volt, a nők ügyeivel foglalkozó tárcát vezette. Aztán több kormányposzton is megfordult, mielőtt 2014-ben oktatási miniszter lett.

Najat-Vallaud-Belkacem

Rachida Dati európai parlamenti képviselő. A most 50 éves francia politikus édesapja marokkói, ő már Burgundiában született. Jogászként több helyen dolgozott, majd ő volt Nicolas Sarkozy szóvivője a 2007-es elnökválasztási kampányban. Győzelme után Sarkozy igazságügyi miniszterré nevezte ki. Két éven át töltötte be a posztot, akkor került be az Európai Parlamentbe. 2007 óta ő Párizs 7. kerületének polgármestere is. Azé a kerületé, ahol az Eiffel-torony is áll.

Rachida-Dati

Sawshan Chebli palesztin menekült szülők gyermeke, ő már Nyugat-Berlinben született. Most 37 éves és a német külügyminisztérium helyettes szóvivője. Ő az első muszlim nő ezen a poszton. Politikai tudományokat tanult, analfabéta szülei nagyon fontosnak tartották, hogy őt és 12 testvérét taníttassák. Mielőtt a berlini külügybe került, a német főváros szenátusi hivatalában dolgozott.

Sawsan-Chebli

Nagwa Goweily a legfiatalabb nem csak mostani listánkon, de a spanyol parlamentben is, sőt: a mindenkori legfiatalabban megválasztott képviselőnő Ibériában. 25 éves és spanyol-egyiptomi. A 2014-ben alapított baloldali Podemos párt elnökségi tagja, ez ma a spanyol politika harmadik legerősebb pártja, 2015 decemberében került be a parlamentbe, és egyből meg is szerzett 69-et a 350 képviselői helyből.

arabnők

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez