Így élt a “kalifátusban” a kiszabadított svéd lány

“Tényleg kemény” volt, mondja az ISIS által megszállt területekről kiszabadított svéd lány. Akit még 14 évesen beszélt rá a fiúja arra, hogy utazzanak Szíriába, majd Irakba.

Akkor még csak gőze sem volt róla, hogy mi is az az ISIS – meséli az egyik kurd televíziónak, a Kurdistan 24-nek a most 16 éves lány, akiről tegnap adták hírül, hogy a kurd különleges erők kimentették egy rajtaütésben Moszul közelében.

2014 közepén találkozott otthon, Boras-ban a fiúval, miután kimaradt az iskolából. “Először minden rendben volt, de aztán ISIS-videókat kezdett nézni, csak azokról beszélt. Később azt mondta, hogy az ISIS-hez akar menni, mire én azt válaszoltam, hogy oké, mert fogalmam sem volt arról, mi az az ISIS, mi az az iszlám.”

2015 májusában útra is keltek, buszon és vonaton szelték át Európát. Elérték a török határtartományt, Gaziantepet, ahonnét aztán bejutottak Szíriába. A határról az Iszlám Állam fegyveresei vitték őket buszon más férfiakkal és nőkkel együtt Moszulba, a szomszédos Irakba. Ott házat kapott a fiatal pár. De a házban nem volt sem áram, sem víz.

“Pénzem sem volt – tényleg kemény élet volt” – mondja a lány. “Amikor tudtam egy telefont szerezni, elkezdtem hívogatni a mamámat, és mondtam neki, hogy haza akarok menni. Svédországban mindenünk megvan – itt nem volt semmink.”

A lányt pont egy hete mentették ki a kurd terrorellenes erők Moszul közelében. Csak annyit tudni egyelőre, hogy egy rajtaütésben. Most iraki Kurdisztánban van, hamarosan pedig átadják a svéd hatóságoknak.

Egy fiatal nőt, aki 14 hónapos kisfiát is magával vitte Szíriába, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz, a hónap elején ítéltek 6 év börtönre Nagy-Britanniában. Hogy a svéd lány sorsa mi lesz, azt egyelőre nem tudni.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez