Kivégezték a testőrt, aki megölte a rábízott kormányzót

A pakisztáni politikust azért gyilkolták meg 2011-ben, mert az istenkáromlás elleni törvény enyhítését szorgalmazta.

A kivégzés után a gyilkos támogatói az utcára vonultak, mert ők a hitet védelmező hősként tekintenek rá. Pakisztán istenkáromlás elleni törvénye halálbüntetés kiszabását is lehetővé teszi azokra, akiket bűnösnek találnak az iszlám megsértésében. Évente mintegy 100 ember, jobbára keresztények vagy más vallási kisebbségek tagjai ellen indul ilyen ügyben eljárás az országban, de még senki nem végeztek ki.

Pandzsáb kormányzója, Szalmán Taszrí egy a muszlimokkal összeszólalkozó, emiatt – többek szerint hamisan – megvádolt és halálraítélt keresztény nő ügyével összefüggésben szorgalmazta a törvény reformját. Keményvonalas vallási vezetők szerint a törvény megkérdőjelezése már önmagában is istenkáromlásnak tekintendő, amiért halál jár.

A merénylő, Mumtaz Kadri a meggyilkolt kormányzó testőre volt. A bíróság gyilkosság és terrorizmus miatt is elítélte, két halálbüntetést szabva ki rá. A férfit Ravalpindiben, Iszlámábád szomszédságában végezték ki. A halálos ítéletet kimondó bíró azóta kénytelen volt elmenekülni az országból, mert őt is halálosan megfenyegették.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez