Dobokkal és rózsákkal várták a pápát és a menekülteket Rómában

Az, hogy 12 szíriai menekültet magával vitt a repülőgépén Rómába, tisztán humanitárius, és nem politikai gesztus – mondta újságíróknak Ferenc pápa. Ugyanakkor a hazaúton arról is beszélt, hogy Európának nem csak üdvözölnie kellene a menekülteket, hanem jobban kellene őket integrálnia a társadalomba, nem szabadna gettókban hagynia őket, ahol a radikálisok prédáivá válhatnak.

“Ez csak egy csepp a tengerben. Enélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger” – idézte Teréz anyát a pápa a görögországi Leszboszból Rómáig tartó repülőúton. Amelyen vele tartott három szíriai menekült család is. A 12 felnőtt és gyerek a pápai delegáció mögött ült a gépen, Ferenc a leszboszi kifutópályán és a római leszállópályán is üdvözölte őket. A reptéren rómaiak tapssal, dobokkal fogadták az érkezőket, a három menekült nőnek egy-egy szál piros rózsát nyújtottak át.

A három szíriai család, összesen hat gyermekkel a Szentszék kezdeményezésére érkezhetett Olaszországba, és kezdetben a katolikus Sant’Egidio közösség gondoskodik róluk. “Köszönöm, amit értünk tett” – mondta Nour, egy kétéves kisgyerek édesanyja a pápának. És hozzátette: reméli, hogy a katolikus egyházfő gesztusa hatással lesz a menekültpolitikára. Nour és a férje, Hasszán mérnökök. A libanoni határ közelében éltek, Zabataniban, a lakóhelyüket bombatámadások érték. A másik két család egyike Damaszkuszból indult útnak két gyerekkel, a másik pedig Deir el-Zourból, hárommal. Az iraki határ közelében fekvő várost hónapokig ostromolta az Iszlám Állam, élelmiszer alig volt. A három családból kettőnek az otthonát lebombázták – mondta el a Sant’Egidio menekültekért felelős vezetője, Daniela Pompei újságíróknak.

A három család olasz humanitárius vízumot kapott, és most menedékjogért folyamodnak. Ferenc pápa azt mondta: nem azért választották éppen őket, mert muszlimok, hanem azért, mert rendben voltak a papírjaik. Még azelőtt érkeztek Leszboszra, mielőtt az Unió döntött volna a menekültek visszatoloncolásáról Törökországba.

Ferenc pápát az amerikai AP tudósítója szerint szemmel láthatóan megrázta az a trauma, amit a gyerekek éltek át az úton. A Moria táborban az újságíróknak mutatott egy képet, amit egy afgán fiútól kapott. A rajzon a Nap sír a tenger fölött, ahol a menekültek hajói elsüllyednek. “Ha a Nap képes arra, hogy sírjon, mi is képesek vagyunk rá. Jót tesz nekünk a könny” – mondta. Leszbosz mindössze néhány kilométerre fekszik a török partoktól, szikláin és strandjain a háború és a szegénység elől menekülők százezrei kötöttek ki az Égei-tengeri csónakút után.

Ferenc pápa a világ ortodox keresztényeinek lelki vezetőjével, I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával és Ieronimosz athéni ortodox érsekkel együtt járta be a Moria menekülttábort, ahol most 2500-an várnak a sorsukra. Közülük nyolcnak a történeteit hallgatták meg, majd a sziget fő kikötőjében virágkoszorúkat tettek a tengerre, azok emlékére, akik nem élték túl az átkelést.

A pápa a szigeten köszönetet mondott a görögöknek, és arról beszélt: megérti Európa aggodalmait a menekültáradat miatt. De a migránsok emberi lények, arcuk van, nevük, egyedi történetük, és megérdemlik, hogy tiszteletben tartsák a legalapvetőbb emberi jogaikat – tette hozzá.

Fotó: a szíriai menekültek beszállnak a Rómába tartó gépre Leszboszon / EPA

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez