Újabb brutális kivégzés az Iszlám Államtól: lefagyasztották saját harcostársaikat

A rettegett terrorszervezet tagjai 45 társukat zárták be mélyhűtőkbe, hogy halálra fagyasszák őket. Mindezt azért, mert csata közben megfutamodtak az ellenség elől – írja az iraki al Sumaria News.

A borzalmas kivégzésre azután derült fény, miután a holttesteket kidobták egy út mellett. A terroristák ráadásul még üzenetet is hagytak, jelezve: így végzik azok, akik megfutamodnak vagy dezertálnak. A 45 áldozat Irakban harcolt, egy csata közben döntöttek úgy, hogy visszavonulnak, miután esélyük sem volt a győzelemre. A feletteseik azonban ezt  nem voltak hajlandók eltűrni, ezért végezték ki őket.  Egy egész napra bezárták őket mélyhűtőkbe, amikben végül halálra fagytak. Egyébként nem a mostani az első eset, hogy az Iszlám Állam már a saját harcosait is kivégzi: parancsmegtagadás miatt korábban agyonlőtték vagy lefejezték őket.

 

Kép:flicker.com

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez