Coming out – ez a szívdöglesztő szír fiú Ricky Martin szerelme

Azt már régóta tudjuk – tőle magától – hogy Ricky Martin meleg. Azt viszont a héten jelentette be, hogy ki is az a szívdöglesztő fiú, akit szeret.

Az énekes igazi hollywoodi stílusban tette hivatalossá a kapcsolatát a szíriai művésszel, Jwan Yoseffel az amFAR Inspiration Gala vörös szőnyegén a brazíliai Sao Paolóban. Erről a képet mindketten posztolták is az Instagramon.

instagram

De miközben a szexi Puerto Rico-i szupersztárról szinte már mindent tudunk, nem kevésbé vonzó szerelméről szinte semmit. Most viszont pótolhatunk.

A 32 éves, vagyis Ricky Martinnál 12 évvel fiatalabb Jwan Szíriában született, Svédországban nőtt fel, és jelenleg Londonban él. Nemcsak szép, okos is: tehetséges festő. “Mindig is festettem” – nyilatkozta a Metal magazinnak. “Teljesen természetesen, gyerekkoromtól kezdve.”

ricky-3-610x366--z

De azért nem egyetlen éjszaka alatt jött, amit elért: keményen megdolgozott az elismerésért. Azt mondja, két távoli és különböző kultúra hatása látható a munkáin, és soha nem érezte úgy, hogy az egyik jobban az övé volna, mint a másik. De a kettő között lenni varázslatos, bár kicsit skizofrén is.

A Szíriában folyó háború hatással van a képeire. “Nehéz lenne függetlenednem a szíriai helyzettől, mikor onnét jövök. De még korai lenne megmondani, hogyan befolyásolta a munkáimat.” Akiket nagyra tart a festészetben, azok Neo Rauch, Gerhard Richter és Jaan Toomik.

De evezzünk kevésbé szakmai vizekre. Kedvenc reggelije a tojásos pirítós, és – bár ez nem látszik rajta – kedvenc időtöltése az evés. Imádja a nyers húst.

Szenvedélye a Tumblr. Azt mondja, megszállottan pörgeti a képek ezreit, és mindent feltölt, ami az útjába akad. Amikor pedig dolgozik, végtelenre állítja Martha Wainwright következő számát: (Fotók: us.hola.com)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez