Pénzeső az üzbég buliban

Történtek meglepő dolgok dr. Kiss Róbert Richarddal, az Inforádió Világszám műsorvezetőjével Üzbegisztánban, és erről be is számolt a hallgatóknak a hétvégi műsorában.

A műsorvezetőnek az üzbég szórakozóhelyek világát is volt alkalma megtapasztalni. Egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy egy úriember egy köteg papírpénzt adott a hostess lányok kezébe, akik azután a tömegben szétszórták az összeget. Ehhez azonban tudni kell, hogy Üzbegisztánban a legnagyobb címletű bankjegy akkor az ezres volt, ami nagyjából száz forintnak felelt meg. 2013. július 1-je óta már az 5 000 szomos bankjegy is forgalomban van. Mindenki rengeteg bankóval sétál a zsebében. A pénztárcák emiatt jóval nagyobbak, és vaskosabbak.

„Ha valaki mondjuk egy komolyabb dolgot akar venni, akkor egy táskát teli rak pénzzel. Ha autót akar venni valaki készpénzért, például valamilyen kis használt csodát, a szovjet idők valamelyik csúcs járgányát, akkor fog egy nagy bőröndöt, de tényleg olyat, amivel mi kimegyünk a reptérre, aztán feltesszük a fapados járatra. Azt teli rakják pénzzel, és úgy indulnak üzletet kötni.” – mondta a műsorvezető, de hozzátette, hogy ennek ellenére annyira Üzbegisztánban sem alacsonyabbak az árak.

Az országban gyönyörű városok vannak a világutazó szerint. Ezek közül legnagyobb tetszését Híva, Szamarkand és Buhara nyerte el. Buhara településén a szórakozóhelyek leginkább a 80-as évek hangulatát idézik.

ü2

Az iszlám előírásokat sokan betartják, de közel sem olyan szigorúan, mint az arab országokban. Az államnyelv az üzbég, de sokan beszélnek oroszul, és az angol nyelvet sem hanyagolják el.

Jellegzetes ételük a kőleves, ami valójában sárgaborsó leves, de a lábas alján tényleg követ kavargatnak a szakácsok, amiket a gyerekek előszeretettel mernek ki miután elfogyasztották az ételt, mert a mondásuk szerint, aki jó jegyet akar kapni, annak találnia kell egy leveses követ. Ételeik ízletesek és gyakran használnak különböző zöldségféléket alapanyagként.

Üzbegisztánban nincs mindenhol mosdó. Ez alatt érthetjük például a benzinkutakat is, de a városokban természetesen ez másképp működik. Mindenesetre vannak helyek, ahol a szabad ég alatt intézik el a dolgukat az emberek. A túráknál sincs kívánságműsor.

A műsorvezető elmondása szerint Üzbegisztán biztonságos ország. Néhol még ellenőrzési pontok is vannak az utak mentén, de ez leginkább a sivatagon átvezető utakra jellemző.

ü3

Máskülönben volt olyan hely, amit az újságírónak sem volt könnyű megközelítenie. Az országba lépéskor ügyelni kell a vámnyilatkozatra, az előírásokra és a különböző szabályokra.

Buhara régen a selyemutak fontos állomásaként szolgált, akárcsak Híva, de gyönyörű mecsetek és minaretek is megtekinthetőek itt. A város megnyugtató hangulatával nyűgözte le a műsorvezetőt, de azt is hozzátette, hogy az üzbégek kifejezetten kedvesek a turistákkal. Itt is találkozhatunk szarvasokkal az utakon és átérezhetjük a természet megnyugtató erejét. A fejlődés azonban már érezhető, Taskent már egy igazi modernizált nagyváros.

A szőnyegkészítésre is nagy figyelmet fordítanak Üzbegisztánban. Ezeknek a minőségi termékeknek az ára kifejezetten magas, ugyanakkor előszeretettel adják, vagy vásárolják ajándékként.

Kevesen tudják csak, hogy a medicina szó üzbég eredetű. Medicina egy híres gyógyító volt és a ő főzeteiről nevezték el a gyógyszereket.

ü4

Érdekes legendák Üzbegisztánból

„Ha munkát ajánlanak, mindig mindenre igent kell mondani.”

A palotaépítészetnek nagy népszerűsége volt Üzbegisztánban is, azonban az uralkodókra jellemző volt, hogy sietették az építészeket, hiszen nem lehetett tudni biztosan, hogy meddig maradnak hatalmon. A legenda szerint a hívai kán egy évet tűzött ki egy palota felépíttetésére. Több tehetséges és tapasztalt építész is hangsúlyozta, hogy ezt ennyi idő alatt lehetetlen kivitelezni, de akik egy évnél többet mondtak, azokat lefejeztette a kán. Egy napon megjelent az uralkodó előtt egy lumpenségéről híres építész, aki azt állította, hogy fel tudja építeni egy év alatt az új palotát. Eltelt tíz hónap, a kán látta, hogy a palotának még csak az alapja van készen, az épületre szánt pénz azonban elfogyott. Mikor számon kérték az építészt kiderült, hogy elszórta a pénzt szórakozásra, mondván a palotát egy év alatt úgy sem lehetett volna felépíteni, de ha ezt megmondta volna a királynak, akkor rögtön lefejezték volna, így legalább boldogan telt az utolsó egy éve. A történet szerint azonban az építészt még sem fejezték le, mert a kán elhunyt, és ezután az új kánválasztással voltak elfoglalva. Innét ered az a mondás, hogy „Ha munkát ajánlanak, mindig mindenre igent kell mondani.”

A csador legendája

Timur Lenk volt az egyik legismertebb uralkodó Üzbegisztánban. Több feleséget is tartott. A legenda úgy szól, hogy egy napon a kedvenc felesége elhatározta, hogy megszeretné lepni férjét egy új palotával, miután hazatért férje a csatából. Megbízta az egyik építészt, hogy fejezzen be egy palotát. Az építész azonban azt felelte, hogy csak akkor tesz eleget a kérésének, ha kap egy csókot a nőtől. A feleség azt felelte, hogy szó sem lehet róla, majd hozatott negyven tojást, és azt mondta a tojásokra, hogy mind egyformák, ezért teljesen mindegy melyiket választja az építész, a nők is egyformák, majd kérte, hogy kérjen csókot más nőtől. Az építész erre hozott egy pohár vizet és egy üveg vodkát, majd azt mondta, hogy mindkettő egyformának tűnik, de az íze még is más. Ezzel arra utalt az építész, hogy egy gyönyörű nőtől teljesen más egy csók. A feleség végül megcsókolta az építészt, de csak egy párnán keresztül. A férfi szerelme azonban állítólag olyan erős volt, hogy csókja átégette a párnát és megsebesítette a feleség ajkát. Timur Lenk annyira dühös lett, hogy ezután elrendelte, hogy a nők hordjanak fátylat, ezzel kizárva a kísértést. Ez lenne a csador legendája.

Üzbegisztánban máskülönben a legtöbb házasság üzleti alapú. A nők általában 18 éves korukban mennek férjhez, a férfiaknak pedig 21 és 26 éves koruk között kell megnősülniük. Ezután hatalmas lagzit szoktak tartani.

Hallgassa ön is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez