Akár húsz embert is megölhetett a melegbárban lövöldöző ámokfutó

Mintegy húszan meghaltak, negyvenkét ember pedig kórházba került vasárnapra virradóra, amikor lövöldözés tört ki az Egyesült Államokban, a floridai Orlandóban egy melegbárban, majd a rendőrség elitosztaga megrohamozta a magát elbarikádozó túszejtőt.

A hírek szerint a fegyveres hajnali kettő körül – amikor a bár már épp zárni készült – lövöldözni kezdett, majd túszokat ejtett. A bárban ekkor több mint százan tartózkodtak, de egy részük ki tudott jutni a létesítményből.

A rendőrség körbevette a bárt, és hajnali öt óra körül úgy döntöttek, hogy egy elit osztag, a SWAT emberei megrohamozzák a túszejtőt. Az illető az ekkor kirobbant tűzharcban vesztette életét.

A város rendőrfőnöke, John Mina azt mondta, hogy egyelőre nem tudták pontosan megállapítani a halottak számát, de nagyjából húszan vesztették életüket az épületen belül.

A Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI terrorcselekményként kezeli a történteket. Ron Harper FBI-ügynök a sajtótájékoztatón azt közölte, hogy 42 sebesültet szállítottak a három legközelebbi kórházba.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez