A török first lady titkos élete

Három palota, méregdrága selyemtapéták, megszállott vásárlási és költekezési mánia. A brit bulvárlap, a Daily Mail szerint ez van Emine Erdogan első pillantásra szerény, fejkendős hivatalos imázsa mögött.

A török elnök, a puccskísérletet éppen most átélt Recep Tayyip Erdogan felesége azt állítja magáról, hogy alázatos és szerény életet él az iszlám értékek mentén. Ám a Daily Mail képes beszámolója egészen másról ad hírt. Arról, hogy a török first lady vásárlásmániás, és imádja szórni a pénzt.

Főként a régiségboltok és a neves ruhatervezők butikjai hozzák lázba. Tavaly októberben, miközben a férje az Európai Unió vezetőivel a menekültválságról tárgyalt, lezárták egy egész bevásárlóközpont bejáratát Brüsszelben, amíg ő a Longchamps üzletében vásárolgatott  – írja a londoni bulvárlap.

EEbrüsszel

Amikor pedig Varsóba kísérte el Erdogan elnököt, akkor több mint 40 ezer eurót hagyott ott egy antikvitásokat árusító üzletben. A lap szerint az általa vásárolt régiségek abban a három palotában kaptak helyet, amelyeket a négygyermkes Erdogan család használ. Ezek egyike a Dolmabahçe palota Isztambulban. A központi elnöki rezidencia 2500 négyzetméteren terül el Ankarában, és becslések szerint több, mint 650 millió eurót ér.

A sokszáz szoba dupla ajtajait selyemtapéta borítja (750.000 – 13 és fél millió forint/tekercs), a szőnyegek összesen 2 és fél milliárdba kerülhettek forintra átszámítva a Daily Mail szerint. Erdogan politikai ellenfelei arról beszélnek, hogy az elnök gazdagságától még Szaddám Huszein is elsápadna az irigységtől. Mások szerint viszont inkább egy kínai vasúti pályaudvarra emlékeztet a palota, így nem éppen felel meg egy olyan ország számára, amelyiknek ilyen gazdag ottomán múltja van.

palota

A Fehér Palota több, mint duplájába került az eredeti költségvetésének, de Erdogan elnök azzal hessegette el a kákán is csomót keresőket, hogy jót tesz az országimázsnak. Mikor azt kérdezték tőle, hogy miért akar új palotát, állítólag azt felelte: a régi, még kormányfőként használt irodáját ellepték a svábbogarak, ami önmagában is bizonyítja, hogy lakhatatlan volt.

Jóllehet az elnök azt bizonygatja, hogy a palotát Törökországban gyártott anyagokból építették, valójában Németországban készült tető fedi. De érkeztek építőanyagok Nagy-Britanniából, Franciaországból és Olaszországból is, a kertben holland és olasz fák pompáznak, a vendégszobák zöld márványborításait Indiából hozták – állítja a londoni lap.

A puccskísérlet során F-16-osok bombázták az elnöki palotát is, de arról nincs hír, mekkora kárt tettek benne. Az épületről és furcsaságairól ITT írtunk még tavaly, a beköltözés környékén.  eefehérpalota

A Forbes magazin szerint Erdogan a világ azon vezetői közé tartozik, akik a legtöbbet keresik. A vagyonát 167 millió euróra becsülik.

A 60 éves Emine Erdogant a kormánypárt, az AKP egyik lapjában úgy festették le, hogy minden fillérre odafigyel a családi költségvetésben, még a citrom és az alma héját is újrahasznosítja, ecetet készít belőlük a palota konyháján. És török fehér teát iszik. A Daily Mail szerint tényleg van ilyen a palotában, de az elnök felségének a kedvence egy kilónként félmillió forintos fajta, amit 300 eurós, arannyal borított csészéből iszik. A lap mindehhez annyit fűz hozzá, hogy mindeközben Törökországban háromból két gyerek európai mértékkel mérve szegénységben él, 2 millióan kevesebb, mint napi 5 euróból kénytelenek kijönni. Az átlagfizetés pedig kevesebb, mint negyede a nagy-britanniainak, nagyjából 1 millió 890 ezer forint per év.

Fotók: Daily Mail

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez