Stiglitz: Európa problémája az euró

Gazdasági fellendülést és növekvő politikai integrációt reméltek az eurótól az alapító atyák 1993-ban. Egyik sem következett be – állapítja meg új könyvében a Nobel díjas amerikai közgazdász, aki összehasonlította Európát az Egyesült Államokkal, ahol jobban kezelték a pénzügyi válságot.

A statisztikai adatok kiábrándítóak: amikor az USA-ban 10% fölé ment a munkanélküliség 2009-ben, akkor ezt mindenki tűrhetlennek érezte. Mára le is ment 5%-ra. Az eurózónában is 10% fölé ment a munkanélküliség 2009-ben, de ott is maradt! Sok országban a fiatalok munkanélkülisége ijesztően magas. Az eurózóna már kezdettől fogva problematikus volt, mert nem hozták létre azokat az intézményeket, melyek képesek lennének azt hatékonyan működtetni. Ráadásul piaci fundamentalizmus jellemzi a gondolkodást az eurózónában, mindenekelőtt Németországban. Az Európai Központi Bank fő célja az, hogy küzdjön az infláció ellen. Az USA-ban nem ez a helyzet! A Federal Reserve Boardnak csak az egyik célja az infláció elleni harc. Ugyanilyen fontosnak tekintik a gazdasági növekedést, a munkanélküliség csökkentését és a stabilitás megteremtését. Németország sikernek tekinti a saját receptjét, és példaként állítja magát az eurózóna többi állama elé. 2007 óta a németek 6,8%-os növekedést értek el, ez évente mindössze 0,8%-ot jelent. Az USA esetében ez évi 1,2%.
Érthető, ha az eurózóna vezetői bírálják a depresszióval küszködő országokat. Nem akarják saját magukat bírálni: nem hozták létre azokat az intézményeket, melyek a hatékony működéshez szükségesek lennének. Ráadásul a piaci fundamentalizmus vagy neoliberalizmus az IMF és a Világbank gondolkodásmódját is meghatározza. Ezzel magyarázható Afrika elvesztegetett 25 éve, és az, hogy a kelet-európai országok és a Szovjetunió egykori tagországainak áttérése a piacgazdaságra enyhén szólva is kiábrándító eredménnyel járt.
A gazdasági gondok politikai problémákhoz is vezettek: a nemzetállam egysége került veszélybe Spanyolországban és Olaszországban. Nagy-Britannia pedig kilépni készül az Európai Unióból. Juncker nyilván nem úgy akar bekerülni a történelembe, mint az EU Bizottságának az az elnöke, aki alatt megkezdődött a szervezet dezintegrációja. Ezért fenyegeti büntetőszankciókkal Nagy-Britanniát. Dehát az EU-nak vonzónak kellene lennie!
Az eurózónát sokan egy rossz házassághoz hasonlítják. Csakhogy ott két partner van, itt meg 19! De a kérdés ugyanaz: érdemes-e megmenteni a házasságot? Nem fizetünk-e túl nagy árat a válásért? Az eurózónát nem lehet megmenteni neoliberális ideológiával, amely oly nagy szerepet játszott az elmúlt század utolsó harmadában az euró létrejöttének idejében. Ne tévesszük meg magunkat: az euró eszköz és nem cél. Ha jól használják, akkor fokozza a jólétet, ha nem, akkor alacsonyabb életszínvonalat eredményez a polgárok többsége számára. Fontos, hogy tanuljunk a múltból és kreatív gazdasági és politikai gondolkodást fejlesszünk ki – tanácsolja Stiglitz professzor az európai vezetőknek.
Joseph Stiglitz amerikai közgazdász-professzor, aki korábban a Világbank alelnöke is volt, több könyvben bírálta a piaci fundamentalizmust. Nézete szerint az a feltevés, hogy elegendő az inflációt kézben tartani, és akkor a piac majd magától növekedést produkál, nem más, mint illúzió. A globális piac önmagától nem produkál növekedést, ha a fogyasztás nem serkenti a keresletet. Ha viszont a lakosság jelentős részének a reálbére stagnál vagy csökken, akkor a fogyasztás növekedése aligha várható. Ezért fontosnak tartja a foglalkoztatottság növekedését és a reálbérek emelkedését. Azért bírálta a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot, mert a neoliberális gondolkodást követve a pénzügyi szigort képviselték mindenütt a világban, és közben gyakran megfeledkeztek a növekedésről, a fogyasztás fokozásáról.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez