Áradások Észak-Koreában, tízezrek maradtak fedél nélkül

Humanitárius katasztrófával néz szembe Észak-Korea, több tízezren vesztették el vagy kényszerültek elhagyni az otthonukat az áradások miatt az észak-keleti régióban- figyelmeztet az ENSZ.

A világszervezet és a Nemzetközi Vöröskereszt adatai szerint 133 ember halt meg, csaknem 400 eltűnt, épületek dőltek össze és a termés is megsemmisült az áradás sújtotta területeken. A mentőalakulatok ráadásul el sem tudnak jutni azokra a részekre, ahol a legnagyobb a baj.

Észak-Koreában már eddig is hiány volt élelmiszerből, az ország külföldi segélyekre van utalva – emlékeztet a BBC. Az ENSZ az idén már 8 millió dollár értékben juttatott humanitárius segélyt. A pénteki, ötödik nukleáris teszt miatt azonban Phenjan viszonya tovább romlott a nemzetközi közösséggel, a robbantás és az azt követő fenyegetőzés nyomán szigorodhatnak az ország elleni szankciók.

Az áradásokat az augusztus végén pusztított Lionrock ciklon váltotta ki. A legrosszabb a kínai határnál, a Tumen folyó mentén a helyzet, ott több vidéket is teljesen elvágott a víz a külvilágtól. Chris Staines, a Vöröskereszt delegációvezetője szerint nagyon nagy és nagyon összetett a katasztrófa.

“Az árvíz olyan erővel érkezett, hogy mindent megsemmisített, ami az útjában volt. Néhány faluban Hoeryong környékén alig maradtak házak” – mondta az AFP hírügynökségnek.  “Az otthonaikat elhagyni kényszerült emberek nagyon nehéz helyzetben vannak, komoly a kockázata annak, hogy betegségek ütik fel a fejüket.” Az ENSZ szerint 140 ezer embernek van szüksége sürgős segítségre, a baj akkora, amekkorát az ottani hivatalnokok még nem láttak.

Az észak-koreai média is arról számolt be, hogy az emberek “nagyon szenvednek” a térségben. A CNN értesülése szerint a kormánypárt a gazdaság felpörgetésére indított 200 napos mozgósítási kampányának új irányt adott: most az árvízkárosultak megsegítése a cél.

Fotó: nknews.org

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez