Vérben úszó játékok és halott gyerekek – óvodát ért támadás Damaszkuszban

A kicsik az udvaron játszottak délelőtt 10-kor a lázadók kezén lévő Harasztában, Damaszkusz északkeleti külvárosában, amikor a kormányerők tüzérsége lőni kezdett – közölték a polgári védelem tagjai, az alternatív Nobel-díjjal kitüntetett fehér sisakosok.

Legkevesebb nyolc óvodás meghalt, sokan megsebesültek. A sebesült gyerekeket a közeli kórházakba vitték. A világsajtóban megjelent képeken vérrel borított játékok láthatók, szenvedő gyerekek és magányos, összerongyolódott apró sportcipő. 

Közben szíriai harci gépek támadtak Hammurijára, 7 kilométerre a főváros központjától, orosz gépek pedig Aleppó tartományban Urum lakónegyedét vették célba – közölte a polgári védelemre hivatkozva a török Anadolu hírügynökség. Az előbbi esetnél még nincs hír áldozatokról, az utóbbinál három civil halt meg, ott is sok a sebesült. Az önkéntes mentők sok embert szedtek ki az összedőlt épületek alól.

Szíriában 2011 eleje, az arab tavasz óta folyik a polgárháború, amikor is Aszad elnök rendszere keményen csapott le a demokráciáért tüntetőkre. Az ENSZ adatai szerint azóta több mint negyedmillióan haltak meg és 11 milliónál is többen kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Közülük ötmillióan menekültek külföldre. A szíriai politikai kutatóközpont (The Syrian Center for Policy Research) a világszervezet által közöltnél is többre teszi a halálos áldozatok számát, 470 ezerre.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez