Szomszédolás: 5 elképesztően jó street food lelőhely Belgrádban

A szerb fővárosban igazi kihívást jelenthet vékonynak maradni, hiszen Belgrádban minden sarkon isteni illatokba lehet botlani. A péktermékek minősége szinte mindenhol kiváló, nagyot nem tévedhet az ember egy burekkel, pitével vagy a helyi hamburgerrel, a pljeskavicával.

Azt azonban minden városban érdemes megnézni, hol esznek a helyiek, és akár kisebb kitérővel is jó ötlet lehet elzarándokolni a kevésbé frekventált helyen működő, de annál nagyobb gasztronómiai élvezetet nyújtó egységekbe. Helyi streetfood körkép Belgrádból.

1. Palačinke – Pizza trg

Aki a palacsinta szó hallatán a nálunk ismert verzióra gondol, az a Pizza trg-be betérve jól meg fog lepődni. Itt ugyanis nem csak lekvárral, nutellával vagy túróval töltik meg a tésztát, hanem sonkával, rengeteg sajttal, kajmakkal, tejföllel, ajvárral. Az adag olyan kiadós, hogy akár estig kihúzzuk vele, és annyira finom, hogy nehéz ilyen jót találni ebben a műfajban, ráadásul mindezt akár 100 dínárból (250 forint) meg lehet úszni. A palacsinták mellett pizzát is lehet kapni, de a fő attrakciók mindenképpen a göngyölt ételek. A belgrádiak egyik kedvenc helye, a buliban megfáradt fiatalok általában itt kötnek ki reggelente. Megtalálni pedig roppant egyszerű, hiszen a Köztársaság tértől mindössze egy percnyire, a Mekedonska utcában van.

belgrad-1

Cím: Makedonska 5

2. Pite – Tadic

Ha pitét akarunk enni, akkor a legjobb hely a Tadic, itt ugyanis olyan házi ízeket kapunk, amilyeneket talán csak a szerb nagymamák képesek előidézni. A pite itt viszont a burekhez hasonló, általában sós töltelékkel gazdagított finomság, amit rétestésztába burkolnak. Lehet spenótos-túrós, sajtos, gombás, húsos verziókban kapni, és szintén nagyon laktató, de szerencsére dekára mérik, így az adagokat kitapasztalva mindig lehet annyi kérni, amennyi épp jólesik. A hely különlegessége, hogy a kismamák ingyen fogyaszthatnak, amire a cégér is felhívja a figyelmet.

belgrad2

Cím: Kralja Petra 77

3. Pljeaskavica – Roštilj Čaki

Eldugott helyen, egy általános iskola szomszédságában készítik Belgrád legfinomabb pljeskavicáját. Az épület egy kis kifőzde, egy darab asztallal és pár székkel bent, de jönnek-mennek az emberek, nagy a sürgés-forgás a konyhán. Sokan elvitelre kérik az ételt, a ráérősek viszont helyben eszik a hatalmas húsokat, aminek az elfogyasztása nekem külön kihívást jelentett. A háromféle húsból készült pljeskavica sajttal töltött verzióját kértem, és utána már nem is bírtam semmi mást enni, hiszen egy hatalmas hamburgert rendesen lekörözött ez a méret. A fűszerezés nagyon finom, harmonikus volt, és az egészet egy hatalmas grillen, ott, előttem készítették el.

belgrad3

Cím: Despota Đurđa 7

4. Burek – Buregdžinica „Sarajevo“

Ha már Belgrád, akkor kihagyhatatlan a burek, amit a város egyik legrégebbi burekezőjében érdemes kipróbálni. A Sarajevski burekbe belépve igazi családi vendéglőben érzi magát az ember, a falon régi fotókkal a háború előtti Belgrádról és a családi vállalkozásról. Mivel ránézésre nekem nagyon hasonló volt az itteni burek a Tadicban látott pitához, megkérdeztem, mi a különbség a két étel között, és azt a magyarázatot kaptam, hogy a burek jóval nehezebb, zsíros tésztaféle, míg a pita valamivel könnyebb. Szintén lehet kérni spenótos-túrós, sajtos, gombás, húsos verzióban, a mindig friss, meleg, roppanós tészta igazi függőséget okoz, ami hosszú távon biztos, hogy garantál egy-két plusz kilót.

belgrad4

Cím: Svetogorska 38

5. Domaća kafa – Blaznavac

Ez a hely a hangulata miatt kötelező, igazi eklektikát áraszt ugyanis magából, és ráadásul még a kávé is kiváló! Ebből pedig ne az eszpresszót, hanem a házi verziót kérjük, igazi különlegesség. Lazuláshoz, baráti társaságoknak tökéletes helyszín lehet egy összejövetelre, esténként pedig a kávézói hangulat átalakul izgalmas bárrá, ahol elképesztően jó bulik vannak.

belgrad5

Cím: Kneginje Ljubice 18

+ 1 étterem – Kovač

Tradicionális szerb ételek, kreatív, otthonos enteriőr és mindenből csúcsminőség. Ez jellemzi a Kovac éttermet, ahol a boroktól kezdve egészen a desszertekig minden jól átgondolt és tökéletesen kivitelezett munka eredménye. Az előételek között házi sonka, kajmak és különféle sajtok szerepelnek – nagyon laktató adagban, de mindenképpen érdemes kipróbálni -, a levesek és a főételek pedig lefedik a szerb konyha minden szegletét. Steakek, göngyölt húsok elképesztő széles választékban. Aki nincs hozzászokva a nagy adagokhoz, az vagy koplaljon egy napig, vagy pedig kérje, hogy két tányéron szolgálják fel az ételt – így akár ketten is meg tudják osztani. Nem vicc!

belgrad-6-1

Cím: Bulevar Oslobođenja 221

+ 1 cukrászda – Mandarina

Nem éppen a helyi, sokkal inkább a modern, szemet gyönyörködtető és tökéletesen megkomponált édességek színhelye a Mandarina, ami akár Párizsban is állhatna.

belgrad7

Cím: Gračanička 16

+ 1 piac – Zeleni Venac

Isteni helyi termékek, legfőképp sonkák, halak, tejtermékek kaphatók. Kóstolni kötelező! Aki pedig szeretne egy izgalmas túrán részt venni, és felfedezni a többi érdekes street food helyszínt is a városban, a Belgrade Alternative Guide csapatát keresse. Vannak ingyenes és privát, tematikus városvezető túráik, a csapatuk pedig csupa jó fej fiatalból áll, akik által a helyi életbe kaphatnak betekintést azok, akik kíváncsiak Belgrádra.

belgrad8

Fotók: Farmosi Nóra

(Visited 158 times, 1 visits today)

2 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Dávid Zoltán

    Ez is nagyon jó.

    Válasz
  2. kovacs janos

    ISTEN ÓVJA SZERBIÁT AZ UNIOTÓL!
    EZEK A DOLGOK MEGSZÜNNEK HA BELÉPNEK!!!!

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez