Veszélyben a világörökség: több, mint 100 természeti kincs tűnhet el

Egy hétfőn publikált jelentés szerint rengeteg olyan hely van veszélyben, ami szerepel az UNESCO listáján.

A kongói Virunga Nemzeti Park, a Galapágos-szigetek és az Everglades Nemzeti Park is szerepel abban a Biological Conservation-tanulmányban, amelyben a veszélyeztetett helyeket sorolják fel. A védett helyszínek sokkal gyorsabban pusztulnak, mint ahogy azt korábban gondolták, az ok pedig az emberi tevékenység. „Ezek a helyek az ENSZ szerint is a világ legfontosabb és legszebb pontjai. Elképesztő mennyiségű fajnak adnak otthont, melyek a természet koronájának az ékkövei” – mondta James Watson, a Queensland Egyetem professzora, aki a tanulmány egyik szerzője.

A kutatás több egyetem és szervezet összefogásából jött létre. A tudósok megállapították, hogy a Világörökség részeként számon tartott helyek 63 százalékában fokozódott az emberi jelenlét 2000 óta. Ennek következményei pedig tragikusak: a Yellowstone Nemzeti Park erdői 6 százalékát, az amerikai-kanadai határon fekvő Waterton Glacier Nemzeti Park pedig erdőterületének közel egynegyedét veszítette el az elmúlt két évtizedben. Ugyanez a helyzet a műemlékekkel is Egyiptom és Görögország területén, ahol szintén az ember által okozott folyamatok járulnak hozzá az ókori építmények pusztulásához.

A helyzet komolysága miatt a Wildlife Conservation Society sürgős cselekvésre szólította fel a Világörökség Bizottságának tagjait és a globális közösséget is, hiszen ha a destruktív folyamatok továbbra is ilyen gyorsasággal zajlanak, a Föld felbecsülhetetlen értékű kincseket veszíthet el a jövőben.

Fotó: Morning Glory Pool, Yellowstone / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez