El nem hinnéd, mire költött most egymillió dollárt az üzletember, aki 9 millióért vett rendszámtáblát

Ez már valószínűleg megszállottság. Az üzletember tavaly azt mondta, hogy életében már több mint 27 millió dollárért vásárolt rendszámokat és telefonszámokat. Most megint költött.

A Dubajban élő indiai Balwinder (Radzs) Sahni tavaly azzal került a címlapokra, hogy 33 millió dirhamot, vagyis hajszál híján 9 millió dollárt fizetett a “D5” dubaji rendszámtábláért egy aukción. Más rendszámtáblákat is vett akkor, 272 ezer dollár értékben. Most 4 és félmillió dirhamért, 1,2 millió dollárért tett szert – egy telefonszámra.

Egy bánata van csak – nem tudja rendeltetésszerűen használni az új számot, ugyanis mindenki azt hívja most arrafelé. “Képtelen vagyok használni. Reggel 8:30-kor kaptam kézhez, és az azóta eltelt két órában ezer hívást kaptam” – panaszkodott még szombaton a helyi Khaleej Times-nak. 

Ennek ellenére azt mondja, nem a publicitás volt a célja. “Ez a szenvedélyem, a pénz pedig jótékony célra megy, én meg élvezem” – mondta. Kikéri azt is, hogy az emberek nem éppen olcsó szenvedélye miatt bírálják. “Hogyan ítélkezhetnek? Jöjjenek, ismerjenek meg, és megtudják, hogy ki is vagyok valójában.”

És hogy mi is az a mobilszám, amit most megvett? A 058-8888888-as. De ne hívják, hadd tudja már ő is használni, ha egyszer több mint egymillió dollárt pengetett ki érte.

Fotó: Al Arabiya

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez