Zsúfoltak az utak? Ne vezethessenek a külföldiek

Ezt javasolja Kuvaitban egy jogász. Felfüggesztetné az országban élő több millió külföldi jogosítványát, új vezetői engedélyt pedig csak kuvaitiak kaphatnának.

Be is nyújtotta már a keresetet Mohammed al-Ansari, több kuvaiti polgár nevében. Az AFP hírügynökségnek azt mondta, elviselhetetlenek már a dugók Kuvaitban, lépni kellett.

Hogy miért éppen a külföldiek? Jóllehet egy csomó munkakör van, amelyet csak vendégmunkások látnak el, Kuvait nem rajong az ott élő külföldiekért. Még az életet mentő orvosokért sem. Több képviselő azt szeretné elérni, hogy 5 éven belül csökkenjen akkorára a számuk, mint a kuvaitiaké. Több intézkedéssel is próbálják ezt elérni, az egyre szigorodó foglalkoztatási szabályok mellett azzal is, hogy egy külföldinek sokkal nehezebb ottani jogosítványt szereznie, mint egy kuvaitinak. Feltétel például a 2 ezer dolláros jövedelem és a legalább két éves ott-tartózkodás.

Az ügyvéd azért némileg belátó: egyes foglalkozások űzőit kihagyná a tilalomból, amelyet egyébként addig tartana indokoltnak fenntartani, amíg új közlekedési szabályok nem csökkentenék a dugók számát.

Fotó: The Times Kuwait

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez