Élet-halál harc – menteni próbálják a moszuli állatkert utolsó két lakóját

Valamikor egzotikus állatok és trópusi madarak otthona volt az állatkert Irak második legnagyobb városában. De aztán egyszer csak az Iszlám Állam és az iraki hadsereg frontvonalában találta magát. Rettenetes árat fizetett.

Mára csak két lakója maradt életben: egy medve és egy oroszlán, Lula és Szimba. Rájuk sem a helyükön bukkantak, hanem a közeli parkban. Ott kóboroltak étlen-szomjan. Most egy kurd állatvédő szervezet gondoskodik róluk.
Az állatkertet bázisként használták az iszlamisták, onnét indítottak támadásokat a hadsereg ellen. Így a terület az iraki és koalíciós légicsapások célkeresztjébe került. Az állatok többségét találat érte, míg a többiek éhen pusztultak vagy elmenekültek. “Kemény időket éltek meg, akárcsak mi” – mondta az egyik 25 éves állatgondozó. “Féltek, mint mi, megsérültek, mint mi és meghaltak, mint mi. Korábban minden nap takarítottuk a ketreceket és hetente látogatta őket állatorvos, de amikor a harcok kitörtek, már nem jutottunk oda hozzájuk.”
Az oroszlánt most egy moszuli hentes eteti, a medve gyerekektől kap almát, salátalevelet. Az utóbbi úgy maradt életben, hogy párjával együtt felfalták három bocsukat. Aztán a párja is elpusztult, őt az oroszlánok támadták meg – írja a Daily Mail.

Abu Umar, az állatkert, a Mumtaz al-Nour park igazgatója azt mondja: ez egy gyönyörű hely volt, rengeteg látogatóval. Ő maga 212 ezer dollárnyi dinárt fektetett bele. Most viszont alig néhány hónap alatt semmi nem maradt belőle. “Nagy szükségünk van állatorvosokra és jótékonysági szervezetekre, hogy életben tartsuk az utolsó két megmaradt állatot” – mondja.

“De jöjjön valaki olyan is, aki hatástalanítani tudja a fel nem robbant aknákat. Mert a gyerekek most is ott játszanak a parkban.

Minden segítségnek örülnénk.”

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez