Az USA külügyminisztere Moszkvát hibáztatja a szíriai gáztámadásért

Az oroszok vagy hanyagok voltak, vagy pedig hagyták, hogy Szíria átverje őket – mondta Rex Tillerson, aki hétfőn és kedden részt vesz a G7 külügyi értekezletén Olaszországban, majd pedig Moszkvába repül.

Oroszország 2013-ban vállalta, hogy ellenőrzi, illetve megsemmisíti azokat a harci gázkészleteket, melyeket a hadsereg halmozott fel Szíriában. Amerikai vélemény szerint ezt a gázkészletet használta fel a sziriai hadsereg, hogy megtámadjon egy lázadó alakulatot. 89 ember meghalt – köztük sok gyerek. Mind Szíria, mind pedig Oroszország tagadta, hogy köze lenne a gáztámadáshoz.

Trump elnök pénteken engedélyezte a megtorló támadást egy sziriai katonai bázis ellen. 59 Tomahawk rakétát lőttek ki.Szíriának ugyan van Oroszországtól vásárolt rakétavédelmi rendszere, de ebben az esetben ez hatástalannak bizonyult. Az amerikaiak fél órával a támadás előtt figyelmeztették Oroszországot. Nem sokkal a támadást követően Tillerson külügyminiszter beszélt telefonon orosz kollégájával, Lavrovval. A hét második felében személyesen is találkoznak majd.

Közben azonban a G7 külügyi értekezleten Olaszországban újabb szankciókat készítenek elő Oroszország ellen. Boris Johnson brit külügyminiszter, aki lemondta moszkvai útját a sziriai események miatt, azt javasolja: sújtsák Oroszországot újabb szankciókkal mindaddig, amíg Aszad elnököt támogatja Szíriában! Az USA nemrég még azt közölte: már nem ragaszkodik Aszad távozásához, mert fontosabbnak tartja a közös harcot az Iszlám Állam ellen. Tillerson moszkvai tárgyalási után talán kiderül: valójában milyen célokat követ Trump diplomáciája a Közel-Keleten, ahol a kaotikus helyzetet tovább bonyolítja, hogy senki sem tudja: mire törekszik a világ első számú nagyhatalma, az Egyesült Államok.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez