Gordon Ramsay a gyerekeivel sem bánik kesztyűs kézzel

Nem utazhatnak a szülőkkel az első osztályon, nem járnak apu menő éttermeibe és zsebpénzt is csak annyit kapnak, mint egy átlagos családban kapnának.

A sztárséf műsoraiból ismerve nem éppen arról híres, hogy finoman bánna a szavakkal, az interjúiból pedig kiderül, hogy a kemény karakter nem is áll olyan messze a hétköznapi Gordon Ramsay-től, már ami az elveit illeti. A The Telegraph riporterével például megosztotta, hogy négy gyermekét nem szeretné elkényeztetni, ezért szigorúan arra neveli őket, hogy megtanulják, hogyan kell valamiért keményen megdolgozni.

A gyerekek például nem járnak a sztárséf menő éttermeibe, nem utazhatnak a szülőkkel az első osztályon a repülőgépen, a kisebbek heti 50, a legnagyobb gyerek pedig heti 100 font zsebpénzt kap, ami nem mondható magasnak az angliai viszonylatokban. Sőt a telefonszámlájukat és a buszbérletüket is maguknak kell fizetniük. Ramsay azt is kijelentette, hogy a ház egynegyedén kívül mást nem irat a gyerekeire, nagy vagyonra tehát a szülőktől nem számíthatnak.

Az apuka ezt azzal indokolta, hogy szerinte minél előbb lesz nagyobb felelősségük a gyerekeknek, annál jobb lesz nekik hosszú távon. A szigorú nevelés pedig úgy látszik, beválik náluk, hiszen mindegyik gyerek dolgozik az iskola mellett, hogy tudják fedezni a költségeiket, sőt még önkénteskednek is egy kórház javára. Emellett pedig mindannyian imádnak főzni, az egyik lánynak még saját főzőműsora is van a CBBC-n.

A Forbes szerint Ramsay csak tavaly 43 millió fontot keresett az éttermeivel, tévéműsoraival és különféle kiadványaival Európában és Amerikában, ami körülbelül megegyezik Beyoncé éves bevételével. A nehéz körülmények között felnőtt világhírű séf azonban sosem felejti el, milyen hosszú és rögös út vezetett a sikerig, ezért gyerekeit is a valódi értékek tiszteletére, a pénz beosztására neveli.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez