Száraztörvény Indiában – 10 milliárd dolláros bukta a boltoknak és a bároknak

Tilos alkoholt árulni a főutak mentén. Így döntött a Legfelső Bíróság Indiában, ahol évente 60 ezren halnak meg az utakon és a halálos balesetek esetében 70%-ban ott az alkohol.

500 méteren belül senki sem árusíthat alkoholt – még a katonák kantinjai sem. Április elsejétől van érvényben az új törvény és azóta 99%-kal csökkent az útmenti éttermek, bárok és boltok forgalma abban a városban Újdelhi mellett, ahova a CNN tudósítója ellátogatott.

Ki jár egy kávézóba, ha ott nincs kávé? Így panaszkodott a tudósítónak az Éttermek Országos Szövetségének titkára. Rahul Szing tudja, hogy miről beszél, hiszen a Beer Caffe nevű hálózat tulajdonosa. Több mint negyven útmenti kocsmában mérte eddig a sört a Beer Caffe, mely most kong az ürességtől. Az emberek a sörért jöttek, aztán haraptak hozzá valamit. Most nem jön senki. Ki fog ebbe az ágazatba beruházni? – búslakodik az útmenti sörözők tulajdonosa Új-Delhiben.

Szerinte 10 milliárd dollár a veszteség már eddig is. A Legfelső Bíróság ugyanis eredetileg csak a boltok szeszárusítását akarta betiltani. Az éttermek és bárok még örvendeztek is, hogy ezentúl náluk isznak a vendégek. Nem így történt. Van ugyanis egy szövetség Indiában, mely küzd az ellen, hogy a sofőrök alkoholmámorban vezessenek. Ők elérték: a tilalom mindenkit sújt az 500 méteres határon belül a főutak mentén.

Persze máris megindult a leleményes étterem- és kocsmatulajdonosok harca a száraztörvény ellen. A Legfelső Biróság ellen jogi eszközökkel küzdeni már nem lehet, de a törvényt kijátszani igen. Így aztán az éttermek és kocsmák összefognak: közösen építenek olyan új bekötő utakat, melyek legalább 501 méter hosszúak! Abban bíznak, hogy a vendégek így visszatérnek hozzájuk. A sofőrök teljes alkoholtilalmáért küzdő szövetség persze nem adja fel: figyelik a kiskapukat és jelentik a törvény kijátszását a hatóságoknak. Nem véletlenül küzdenek ilyen elszántan az alkohol tilalmáért a főutak mentén: Indiában jelenleg a világ autóállományának mindössze az 1%-a fut, de a közúti balesetek 10%-a itt történik meg – és javarészt az alkohol miatt.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez