Macront kívánja követni Kurz, aki hamarosan Ausztria kancellárja lehet

Gratulálok a győzelméhez. Ahhoz, hogy elvetette a baloldali politikát és reformokat akar megvalósítani – igy írt Twitteren Emmanuel Macronról a 31 éves Sebastian Kurz, akit nemrég az Osztrák Néppárt elnökévé választottak.

A 39 éves francia elnök azért vonzza az osztrák politika csodagyerekét, mert túl mert lépni a hagyományos pártok keretein. Mindegyik pártból a legjobbat akarom – mondta Macron és ugyanez Kurz véleménye is. Közös bennük az is, hogy európai méreteiben gondolkodnak. Mind a ketten el tudnak képzelni egy olyan egységes Európát, melyet ők irányítanának.

Sebastian Kurz jelenleg külügyminiszter. Az egységes Európa, mely Macronnak oly fontos, neki is szívügye. Tisztában van ugyanis vele, hogy a 9 milliós Ausztria önállóan nem rúghat labdába a globális gazdaságban. Abban is hasonló a véleménye Macron elképzeléseihez, hogy Merkel német kancellárral ellentétben igen mérsékelt lelkesedést tanúsít a muzulmán migránsok iránt. Ebben a tekintetben nézetei közel állnak a magyar miniszterelnökéhez. Kurznak az az álláspontja, hogy az EU-nak meg kell szakítania a tárgyalásokat Törökországgal, hiszen nyilvánvaló: Erdogan értékrendje gyökeresen eltér az Unióétól. Ebben a tekintetben Sebastian Kurz álláspontja közel esik a Szabadságpárt nézeteihez. Ausztriában ez a szélsőjobboldali párt a legnépszerűbb, de a politikusok közül messze Sebastian Kurz áll az első helyen.

Köt-e koaliciót a Szabadságpárttal Sebastian Kurz? Számára ez nem tabutéma. Németországban a sajtó nagy része úgy látja: Kurznak sikerült megállítani a populizmus előretörését. Ha ő lesz a kancellár, akkor Ausztria az EU modernizációjának és megreformálásának az élvonalában haladhat. Épp úgy, mint Franciaország a 39 éves Emmanuel Macronnal, akivel egy új nemzedék lépett Európa politikai színpadára. Ez a nemzedék már anyanyelvi szinten beszéli a digitális nyelvet (Macron a francia kormányban nemcsak gazdasági miniszter volt, de az informatika fő felelőse is). Ez a nemzedék a jövőbe tekint és versenyképes Európát akar – akár azon az áron is, hogy búcsút int az eddigi politikai kereteknek. Akarsz-e egységes Európát vagy sem? E köré az igen köré szervezi a maga pártját Franciaországban Macron, akit az osztrák politika csodagyereke, Sebastian Kurz sok tekintetben mintának tekint.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez