Csaknem 10 év börtön korrupcióért Lula exelnöknek Brazíliában

A népszerű baloldali vezető ügyvédei azonnal közölték: fellebbeznek. Luiz Inacio Lula da Silva exelnök indulni szeretne a jövő évi választásokon Brazíliában. Erre jó esélye is lenne, de persze csak akkor, ha nem kell börtönbe mennie.

Brazília történetében ő az első elnök, aki ellen ilyen súlyos ítéletet kimondtak. A baloldal mindhárom elnökét érinti a nagyszabású korrupciós botrány, mely három éve robbant ki Brazíliában. Lula 2003 és 2010 között volt államfő. Őt egykori kabinetfőnöke, Dalma Rousseff asszony követte. Neki az olimpia előtt kellett távoznia. Utóda, az egykori alelnök, Michel Temer szintén a célkeresztben van. A baloldali Munkáspárt (PT) szerint politikai perekről van szó, melyeknek kizárólag az a céljuk, hogy kizárják őket a hatalomból. A pártot Lula alapította 1980-ban. 2003 óta folyamatosan ők vannak hatalmon Latin-Amerika legnépesebb államában.

Lava Jalo – gyorsmosás. Ez a korrupciós botrány neve a sajtóban Brazíliában. A lényege az, hogy az állami olajtársaságon keresztül finanszírozták a kormánypártot, illetve annak vezetőit. Lula exelnököt azért ítélték el, mert ilyen módon 3,7 millió reálhoz jutott – ez valamivel több, mint egymillió euró. A főszereplő, a párt egykori kincstárnoka, aki a parlament elnöke is volt, több mint 15 éves börtönbüntetést kapott. Jelenleg is ül. Közben viszont beszél is, mert így akarja enyhíteni börtönbüntetését.

Közben a központi költségvetés hatalmas deficittel küzd, az államadósság növekszik. A baloldali kormányzat kénytelen népszerűtlen megszorító intézkedéseket hozni. Ez növeli a politikai feszültséget az amúgy is megosztott országban. A rossz gazdasági helyzet egyik fő oka az, hogy Brazília nemrég futball-világbajnokságot és olimpiát rendezett. Mindkettő pénzügyi szempontból óriási kudarcnak bizonyult. Ráadásul politikai haszna sem volt, hiszen az egykor híres hazai futballválogatott csúnyán leszerepelt, amikor Németországtól kikapott 7:1-re.

Jövőre választásokat tartanak Brazíliában. Lula exelnök a fő esélyes, ha másodfokon felmentik. Persze még négy másik korrupciós ügyben is folyik vizsgálat ellene. A korrupciós botrány hosszú időre megmérgezi Brazília politikai életét egy olyan időszakban, amikor fontos döntéseket kellene hozni az ország jövője szempontjából. Brazília a Brics-csoport alapító tagja, az új világgazdasági rend szószólója. Csakhogy míg India és Kína gazdasága továbbra is gyorsan növekszik, addig Brazília – Oroszországhoz és Dél Afrikához hasonlóan – a pangás állapotában van egy véget nem érő politikai korrupciós botránysorozat kellős közepén.

Fotó: Lula elnök 2006-ban / Wikimedia Commons

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez