40 évesen meghalt a világ legjobb matematikusnője – iráni volt

Egy iráni matematikus volt az első nő, aki Fields-érmet kapott. Maryam Mirzakhani a Stanford Egyetem professzora volt. Mellrák vitte el.

Ezt a kitüntetést sokan tartják a matematikai Nobel-díjnak, miután Alfred Nobel alapítványában erről a tudományágról (sokak szerint készakarva, sőt bosszúból) megfeledkezett.

Az első nő, aki megkapta, 1977-ben Teheránban született. Maryam Mirzakhani kutatási területe a dinamikus rendszerek viselkedése volt. Az érmet odaítélő bizottság a tudományos indoklás mellett azt emelte ki, hogy az iráni matematikusnő ritka kombinációját testesítette meg a legjobb technikai képességeknek, a bátor ambíciónak, a messzire vivő víziónak és a mélységes kiváncsiságnak.

maryam_1

Mirzakhani az iráni fővárosban nőtt fel. Már tizenévesen két nemzetközi matematikai olimpiáról vitte haza az aranyérmet. 1999-ben diplomázott az iráni  Sharif Műszaki Egyetemen, aztán az Egyesült Államokban folytatta a tanulmányait. Doktori címét a Harvardon szerezte 2004-ben. Négy évvel később, 31 évesen lett a Stanford professzora, ott tanított haláláig.

Maryam Mirzakhani 2014-ben nyerte el a Fields-érmet, a legtekintélyesebb matematikai kitüntetést. Most kiderült: akkor már nagybeteg volt. Négy évvel ezelőtt diagnosztizálták nála a mellrákot. Halálhírét ma közölte egy ugyancsak Amerikában élő rokonára hivatkozva az iráni Mehr hírügynökség.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez