Mi lesz a 16 éves német lánnyal, aki az Iszlám Állam mesterlövésze volt?

Linda Wenzel tavaly júliusban szökött meg otthonról, egy Drezda melletti német kisvárosból. Áttért az iszlámra és az Iszlám Állam harcosa lett Irakban. Férjhez ment egy csecsen dzsihádharcoshoz és együtt küzdöttek az Iszlám Állam fekete lobogója alatt Moszulban.

Amikor a várost hosszas ostrom után elfoglalták az iraki csapatok, akkor a csecsen dzsihádharcost lelőtték, a német lány pedig fogságba esett. Kezdetben azt hitték róla, hogy az Iszlám Állam szexrabszolgája, aki a jezidi szektához tartozik. Többszáz ilyen szerencsétlen szexrabszolga élt Moszulban, mely az Iszlám Állam uralma alatt állt három éven át. Aztán kiderült: a lány nem jezidi, hanem német és saját elhatározása alapján állt be az Iszlám Állam hadseregébe.

A német Bild Zeitung feltérképezte a 16 éves Linda Wenzel fordulatos életútját. Szüleinek válása rendkívüli mértékben megviselte a tinédzsert, aki nem tudta elfogadni, hogy édesanyja gyorsan új partnert talált. Linda nem tudott beilleszkedni az új családba és az interneten keresett választ a problémáira. Hamburgból egy imám elküldte neki a Korán német fordítását és a lány hamarosan áttért az iszlámra.

Ellopta édesanyja hitelkártyáját. Így vett repülőjegyet Isztambulba. Bár külföldön sosem járt korábban, de Törökországból valamilyen módon eljutott az Iszlám Állam területére. Ott megismerkedett egy ifjú csecsen dzsihádharcossal. Összeházasodtak. A csecsen harcos korábban mesterlövész kiképzést kapott Oroszországban. Megtanította nejét is a mesterlövész puska használatára. A fiatal német lány állítólag több iraki katonát megölt. Ezért bíróság elé akarják állítani Irakban. Csakhogy még fiatalkorú.

Németország egyelőre nem kérte a kiadatását, hiszen még nem fogták perbe. Azonkívül tartanak is egy kissé tőle, hiszen már ölt is az Iszlám Állam szolgálatában. Németországban – Európa más államaihoz hasonlóan – félnek attól, hogy az Iszlám Állam várható bukása után tömegesen térnek haza azok az iszlamista terroristák, akik már megszerezték a német állampolgárságot. Ilymódon rendkívüli mértékben fokozódhatna a terrorveszély német földön. Ezért még senki sem tudja, hogy mi lesz Linda Wenzellel, aki még csak 16 éves, de máris több katona élete szárad a lelkén, hiszen mesterlövészként szolgálta az Iszlám Államot Irakban.

Fotó: Daily Mail

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. hosszú,fájdalmas kínhalált kívánok neki.mocsok k*rva.

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez