Fanatikus imám szervezte a merényleteket Katalóniában?

A rendőrség szombaton házkutatást tartott Ripoll városában egy imám lakásában. Az imámot kedd óta nem látta senki a katalán kisvárosban, ahol a terrorista sejt megszervezésében állítólag kulcsszerepet játszott.

Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter szombaton úgy nyilatkozott: a terrorista sejtet felszámolták. A katalán rendőrség még mindig keres egy embert. Négyen őrizetben vannak, ötöt lelőttek a rendőrök Cambrils városában, ahol merényletet kíséreltek meg. Az Iszlám Állam ezért a merényletért is vállalta a felelősséget. A terrorelhárító szolgálatot még jobban érdekli egy haláleset, mely a merényletek előestéjén következett be Alcanar városban. Robbanás történt és egy iszlamista terrorista meghalt. Rengeteg gázpalackot találtak a helyszínen. Ebből arra következtetnek, hogy nagyszabású merénylet volt előkészületben. A francia terrorelhárítás egyik szakértője, akit a Le Monde szólaltatott meg, úgy véli: lehetséges, hogy az Iszlám Állam európai központja Katalóniában van. A katalán rendőrség szerint nem kizárt újabb terrorakció lehetősége sem, ezért továbbra is 4-es fokozatú terrorriadó van érvényben (az 5-ös fokozat a legmagasabb, mely azt jelenti, hogy terrorakció van folyamatban).

Délelőtt tízkor nagy misét tartanak az áldozatok emlékére a Sagrada Família székesegyházban, mely Barcelona egyik legfőbb szimbóluma. Ezen részt vesz VI. Fülöp spanyol király is, aki korábban megkoszorúzta azt a helyet a Katalónia téren, ahol a terrorista belerohant a tömegbe (13 halott és több mint 120 sebesült). A király megismételte Barcelona jelszavát, melyet a merénylet után adtak ki: Nem félünk! Este a Betis Sevilla ellen lép pályára a spanyol bajnokságban a Barcelona. Az edző elmondta: egyperces néma felállással emlékeznek az áldozatokra és a játékosok fekete karszalaggal lépnek pályára. Barcelonában tovább tart a gyász, de a katalán vezetők arra emlékeztetik a lakosságot: voltak hasonló iszlamista merényletek Párizsban, Brüsszelben, Londonban és Berlinben, de mindegyik város változatlanul nyitott maradt a világra és nem rohant bele a vallási háborúskodás zsákutcájába, melyet az iszlamista terroristák egész Európában szeretnének előidézni.

Fotó: La Sagrada Familia – a vasárnapi gyászmise helyszíne / Wikimedia Commons

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez