Újságíró per – állt-e üzleti kapcsolatban Erdogan elnök veje az Iszlám Állammal

Az ellenzéki sajtó Törökországban az Iszlám Állam fénykorában arról írt, hogy Berat Albayrak egyik cége felvásárolja az olajat Irak északi részén, ahol az önjelölt kalifa uralkodik, és eladja azt a világpiacon.

Mindenki jól járt: az embargó alatt álló Iszlám Állam pénzhez jutott, Berat Albayrak szintén. Ki ő? Erdogan elnök veje és Törökország jelenlegi energiaügyi minisztere. Erdogan kínos magyarázkodásra kényszerült a világ előtt és nem felejtette el, hogy kinek köszönheti ezt a megaláztatást. Hat török újságírót ezért állítanak kedden bíróság elé Isztambulban. Van egy hetedik vádlott is: a Die Welt tudósítója. De ő kettős, német-török állampolgár, ezért az ügyét elkülönítették. Merkel kancellár ugyanis figyelmeztette Erdogan elnököt a várható kínos következményekre.

Mi a vád a hat szerencsétlen török újságíró ellen, akik közül hárman tíz hónapja előzetesben vannak? Terrorizmus. Összeesküvés az államrend megdöntése érdekében. A riport nem államellenes bűncselekmény – egy ilyen körlevelet bocsájtott ki az ellenzéki sajtó Törökországban. Az újságírók rámutatnak: egyáltalán nem igaz, hogy a vádlottak terrorista szervezetektől szerezték meg Erdogan vejének levelezését. Azt a Wikileaks szivárogtatta ki tavaly decemberben. Érdekli ez az “apróság” a bíróságot manapság Törökországban?

Jelenleg 170 újságírót tartanak börtönben hasonlóan nevetséges vádakkal. A  törvényszék rezzenéstelen arccal ítél 25 éves börtönbüntetésre hírlapírókat, arra hivatkozva, hogy “együttműködtek terrorista szervezetekkel”. Erdogan Törökországában a 20 milliós kurd kisebbség szervezeteinek többsége terroristának minősül, ezért nem olyan nehéz a terrorista vádat “bizonyítani”. A nemzetközi újságíró szervezetek felemelik szavukat az Erdogan rendszer ellen, mely szerintük maga alkalmaz terrorista módszereket az ellenzéki sajtóval szemben. A brutális leszámolás Erdogan ellenfeleivel az egész elitet érinti: a politikai pártokat, a tisztikart, a bíróságokat, az egyetemeket. De a média megfegyelmezése az egyik legfőbb cél, hiszen különben a hatalom nacionalista-vallásos propagandája nem számíthatna különösebben nagy sikerre Törökországban.

Fotó: Isztambul / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez