Egy lépéssel közelebb az új egyiptomi fővároshoz

Jövőre elkezdődik annak a villamos vasútnak az építése, amely összeköti majd Kairót Egyiptom új adminisztratív fővárosával.

A vonal átadását 2020-ra tervezik – közölte az illetékes miniszterhelyettes Dubajban, az International Road Federation háromnapos ülésén, melyen 70 ország képviselői vettek részt.

Abdel Fattah asz-Szíszi elnök szeptemberben írt alá szerződést kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel az új vasút építéséről. A vonat az Új Kairó nevű városrészt és Ramadán 10 várost köti majd össze az új adminisztratív fővárossal, ahova a tervek szerint a kormányhivatalok, nemzetközi szervezetek  és a nagykövetségek költöznek majd. Naponta 340 ezer utasra számítanak – írja az Ahram Online.

Az állami intézmények a menetrend szerint már a jövő év végén kiköltöznének Kairóból – közölte Serif Iszmail kormányfő.

Az új főváros építésének tervét 2014-ben jelentették be az államfő gazdaságfejlesztési tervének részeként. Akkor az építkezés első fázisától másfél millió új munkahelyet reméltek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez