Kínaiak építenek gyorsvillamost Kairóban

Egyiptom 1,2 milliárd dollár értékben kötött szerződést Kínával egy új, nagy sebességű villamoshálózat kiépítésére.

A járatok Egyiptom új adminisztratív fővárosát kötik majd össze Nagy-Kairóval. Az üzletben kínai részről az  AVIC International és a China Railway Group Limited vesz részt – írja az Egyptian Streets.

Az új villamosvonalak 66 kilométert fednek majd le a tervek szerint, 11 megállóval. A szerelvények óránként 120 kilométeres sebességre lesznek képesek az új adminisztratív főváros illetve a Kairót körülölelő külvárosok (Soruk város, Obur város,  Al-Szalam, Ramadan 10 és Badr Város) között. De összeköttetésben áll majd a hálózat a kairói metróval is.

A projekt finanszírozására 739 millió dolláros hitelt ad a kínai Exim Bank, félmilliárd dollárt pedig az egyiptomi központi költségvetésből biztosítanak. A megvalósítás valószínűleg már idén novemberben megkezdődik és két éven belül be is fejeződik – mondja az illetékes egyiptomi hatóság (NAT) első embere. Szerinte naponta 340 ezer utast szolgál majd ki az új villamosvonal. Amelytől azt is várják, hogy 30 százalékkal csökkenti a forgalmas Kairó-Iszmáilija autópályára nehezedő nyomást és évente 2,3 milliárd egyiptomi font megtakarítását teszi lehetővé.

A kínaiakkal már három éve folytak a tárgyalások. A szerződés szerint az építést egyiptomi óriáscégeknek (Petrojet, Arab Contractors és Orascom) adják ki és ezzel munkahelyek ezreit teremtik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez