Új erőre kapnak a tunéziai-magyar kapcsolatok

Másfél év után találkozott egymással ismét Abderraouf Betbaieb, Tunézia magyarországi nagykövete, valamint Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke. A közel kétórás megbeszélésen részt vett az észak-afrikai ország legnagyobb, nem kormányzati szervezetének vezetője, Asma Cherifi asszony is. A felek olyan, konkrét lépésekben is megegyeztek, amelyek elsősorban kulturális és oktatási téren erősítik tovább a két ország viszonyát.

Balogh Sándor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Tunézia mindig is fontos partnere volt Magyarországnak, amelyet a 2011-ben alakult Tunéziai-Magyar Üzleti Tanács megléte is bizonyít. A magyar kormány által meghirdetett keleti nyitás politikája, amely tágabb értelmezésben az Európán kívüli külkapcsolatokat jelenti, pedig most még nagyobb teret enged a különböző szintű együttműködések elmélyítésének. A civil szervezetek elsődleges dolga ugyanakkor az, hogy az állami politikát saját eszközeikkel támogassák. Így tesz a Magyar Afrika Társaság is, amely a kontinens országait igyekszik közelebb hozni az átlag magyar polgárhoz. Balogh Sándor megemlítette továbbá, hogy Tunézia és Magyarország egyaránt olyan államok, amelyek nem rendelkeznek számottevő kőolaj- és földgázkészletekkel, így tudástőkéjükből kell megélniük.

IMG_9978

Betbaieb nagykövet úr reményét fejezte ki, hogy a két ország kapcsolatai a közeli jövőben is dinamikusan haladnak majd előre. Beszédében emlékeztetett mindenkit, hogy Tunéziát és Magyarországot már régóta szoros szálak kötik össze, hiszen az észak-afrikai ország már az 1960-as és 1990-es évek között is hangsúlyos helyet foglalt el hazánk külpolitikájában. A múlt hagyományaira építkezve fogalmazódott meg benne a gondolat, Cherifi asszony megkeresése után, hogy egy olyan civil szervezetek közötti együttműködés segítségével, amelyet nem üzleti érdek vezérel, és amelynek az adminisztrációja sem túl bonyolult, új alapokra lehetne helyezni a két ország viszonyát. Már a következő évtől kezdve nagy változások várhatóak. Jelenleg 30 tunéziai egyetemi hallgató tanul ösztöndíjjal hazánkban, a szám februárra azonban már 80-ra növekszik. Hazánk ugyanakkor 45 diákot küldhetne Tunéziába, jelen pillanatban azonban egyelőre csak egy személy élt a lehetőséggel, így az ösztöndíj népszerűsítését mindenképpen kiemelt jelentőséggel kell majd kezelni a jövőben.

Ebben pedig hatalmas szerep juthat Tunézia legnagyobb civil kezdeményezésének, a 253 civil szervezetet tömörítő Toile des Associations pour le Civisme et Développement-nek (TACID), valamint elnökének, Asma Cherifi asszonynak, aki nagykövet úrral együtt látogatott el a Magyar Afrika Társaság székházába. Cherifi asszony röviden bemutatta szervezetüket, illetve elmondta, hogy országa civil szervezeteinek nagy része a forradalom után alakult, egységes víziójukat és jövőképüket pedig egy három napos konferencián alakították ki. Maga a TACID pedig 2011-ben jött létre, azzal a céllal, hogy segítsen egy új kormányzati modellt kiépíteni és részvételi demokrácia alapján stabilizálni az országot. A tunéziai nép összefogásának jeléül jövőre egy könyvvel szeretnének pályázni a Nobel-békedíjra, amelynek egy fejezete Tunézia barátairól és barátaihoz szólna.

Mint ahogyan az a koncert is, amelyet a tervek szerint február végén rendeznének itt Budapesten, a bevétel pedig a két ország ösztöndíjas diákjainak minél teljesebb felkészítését, támogatását segítené. A tervek szerint ugyanis egy könyvtárat hoznának létre az itt tanuló tunéziai diákok számára, ahol az összes olyan szak és tantárgy anyagai rendelkezésre állnának, amelyen tunéziai diákok tanulnak. Ugyanilyen intézmény nyílna Tuniszban is, a könyvek kölcsönzése mellett a helyiségek nyelvkurzusoknak is otthont adnának, ezáltal segítve a több évre a másik országba tanulni készülő ösztöndíjas diákok zavartalan felkészülését.

Balogh Sándor a kezdeményezést felkarolva, felajánlotta használatra a Magyar Afrika Társaság épületeit, valamint ígéretet tett arra is, hogy kapcsolatai révén segít beszerezni a szükséges tankönyveket, eszközöket, továbbá médiaportfóliójának köszönhetően tevékeny részt vállal a koncert megszervezésében, promóciójában.

IMG_9988

A találkozó végén a résztvevő felek egyetértettek abban, hogy a most kötött megállapodások remek alapra helyezik a későbbi együttműködési lehetőségeket, amelyek teret adhatnak akár a két ország vállalatainál biztosított gyakornoki programoknak, valamint elősegíthetik a további kulturális, oktatási, és gazdasági hidak felépítését és fenntartását.

(Fotó:Novák András)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez