12 évig némának tettette magát, végül tényleg elvesztette a hangját egy gyilkosság gyanúsítottja Kínában

A rendőrök elől azzal a trükkel sikerült meglógnia, hogy nem szólalt meg és új személyazonosságot vett fel, 700 km-re a gyilkosság helyszínétől.

A kínai férfit – akit a különböző kínai médiumok csak Zengként említenek – még 2005-ben hozták összefüggésbe a felesége unokatestvérének meggyilkolásával. Akkor egy bérleti díjon kaptak össze a rokonok, amelynek vége az unokatestvér halála lett. A gyilkosság gyanúsítottjának azonban sikerült meglépnie az igazságszolgáltatás elől és egy másik helyen kezdett új életet. Ehhez új személyazonosság is társult, amit úgy oldott meg, hogy fogyatékossággal élőnek adta ki magát.

Miután elmenekült Hangcsouból, 12 évig bujkált egy 700 km-re lévő faluban, Anhui tartományban. Felvette a Wang Gui nevet, még munkát is kapott, megházasodott és gyermeke is született, azonban beszélni ez idő alatt nem volt hajlandó. Hamis némasága hosszú ideig meg is óvta a lebukástól, nemrégiben azonban – mivel egy rendőrségi ellenőrzés során nem tudta magát személyazonosító okmányokkal igazolni-, vérmintát vettek tőle, a DNS-ből pedig kiderült eredeti személyazonossága, és az is, hogy körözik. A Telegraph szerint a kihallgatás során azonban nem tudott beszélni a nyomozókkal, mivel a több, mint 10 évnyi tudatos némaság során valóban elvesztette a hangját. Így jegyzetekkel válaszolt a kérdésekre. Amikor arra kérték, hogy indokolja meg, miért színlelte magát némának, ezt válaszolta: „Minél kevesebbet mondok, annál kevesebb rá az esély, hogy hibázom”.

Kínában a gyilkosságokért kiszabható legszigorúbb büntetés a halálbüntetés. Feltehetőleg Mr Zeng is ez elől menekült el. A kínai kormány nem hozza nyilvánosságra, hogy hány embert végeznek ki az országban évente, de a jogvédő szervezetek információ szerint ez a szám több ezerre is rúghat egy évben.

 

Fotó: Flickr – Japanexperterna.se

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez