Phenjanba hívja Dél-Korea elnökét az ifjú diktátor húga

Mun Dzsein elnök már járt Phenjanban, mint baloldali politikus. Hatalomra jutása után rögtön kijelentette: kész ellátogatni államfőként is Észak-Koreába.

Csakhogy utána következtek a nukleáris és rakétakísérletek. Ezek miatt Trump katonai megelőző csapással fenyegette meg Észak-Koreát. Az amerikai alelnök pedig nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Észak-Korea államfőjével Szöulban. Mike Pence alelnök képviseli az Egyesült Államokat a téli olimpiai játékokon Dél-Koreában. A pénteki megnyitó előtt díszvacsorát rendeztek, melyen részt vett Észak-Korea államfője is. Ezért Mike Pence lemondta a díszvacsorát. Észak-Korea rendszeresen atomháborúval fenyegeti az Egyesült Államokat. Közben megérkezett Dél-Koreába a diktátor húga.

Kim Jodzsong a Kim dinasztia első olyan tagja, aki Dél-Korea földjére tette a lábát. Bátyja megbízásából meghívást nyújtott át Dél-Korea államfőjének. A Kim dinasztia 1945 óta uralkodik Észak-Koreában. Az államalapító Kim Ir Szen szovjet századosi egyenruhában érkezett hazájába, melyet vaskézzel irányított csaknem ötven éven át. A trónon fia, Kim Dzsongil követte. Halála után jött az unoka, az ifjú diktátor: Kim Dzsongun. Ő 2011 óta vezeti a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszert, mely pénzének nagy részét fegyverkezésre költi.

A téli olimpia alkalmából az ifjú diktátor mosolyoffenzívát folytat. Ezért küldte húgát Dél Koreába. Kim Jodzsong fiatal kora ellenére már a Politikai Bizottság tagja és az agitáció és propaganda legfőbb felelőse Észak-Koreában. Nem ő vezeti Észak-Korea küldöttségét, hanem az államfő, de hatalma sokkal nagyobb, hiszen jóval közelebb áll az első számú vezetőhöz, Kim Dzsongunhoz. Aki most meghívta magához Dél-Korea elnökét, aki el is fogadta a meghívást – ha a látogatás feltételei meglesznek…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez