Meglepő eredmény: kevesebbet drogoznak és isznak a fiatalok az USA-ban

A National Institute on Drug Abuseáltal (NIDA) készített legújabb jelentés nemiképpen meglepő eredményeket hozott. Az adatok azt mutatják, hogy a gyerekek kevesebbet dohányoznak, isznak és drogoznak, valamint kevesebb vényköteles gyógyszert szednek.

A marihuánát használók aránya stabil, sőt növekedést mutat, köszönhetően annak, hogy néhány államban megengedték a használatát. A nyolcadikosok 6,5%-a mondta, hogy szívott marihuánát az elmúlt hónapban. Ez az arány a 10. évfolyamban 16,6%, míg a 12. évfolyamban 21.2%.

Azokban az államokban, ahol engedélyezett az orvosi marihuána használata, 40%-a a megkérdezetteknek úgy nyilatkozott, hogy a fogyasztott marihuána élelmiszerben volt benne, és a klasszikus módon, dohánnyal keverve cigarettában. Ahol ilyen engedély nincs hatályban, ott ez az arány csak 26% volt.

Határozott visszaesést mutat azoknak az aránya, akik szintetikus kábítószert, köztük mesterséges marihuánát használnak. Az elmúl három évben folyamatos csökkenést mutat számuk: a 12. évfolyam diákjai közül 2012-ben még 11,3% nyilatkozott úgy, hogy kipróbált szintetikus drogot, tavaly 7,9%, míg idén ez az csak 5,8%.

Komoly csökkenésről tanúskodik a felmérés az alkoholfogyasztás terén. A csúcshoz, 1998-hoz képest jelentős a csökkenés. Azokban az időkben a középiskolások 31,5%-a mondta, hogy rendszeresen fogyaszt alkoholt nagymértékben. Jelenleg ez a szám már csak 20%. Az alkoholfogyasztás ilyen mértékű visszaesése a kutatókat is meglepte.

Növekszik ellenben azoknak a fiatal felnőtteknek a száma, akik az úgynevezett e-cigarettákat kipróbálták, vagy rendszeresen használják. Nem teljesen fest hiteles képet azonban ez az adat, lévén az e-cigaretták mostani elterjedése előtt még nem voltak a vizsgálat tárgyai.

Dr. Nora Volkow, a NIDA igazgatója elmondta, hogy nagyon örvendetesek a számok. A kutatókat bizakodással tölti el a jelentős csökkenés, ám mint hozzátette, sem a szülők, sem a tanárok nem dőlhetnek hátra. „Folyamatos munkára és küzdelemre van szükség ezen a téren, és nem lehet szó nélkül elmenni az e-cigaretta térhódítása mellett. 17%-a a 12. évfolyamnak nyilatkozott úgy, hogy kipróbálta már az e-cigarettát, és ez azért egy komoly számarány. És nemzetközi összehasonlításban az Egyesült Államokban még mindig magasabb a kábítószer-használat aránya, mint más országokban.”

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez